A Kis Herceg az Otaku bolygón

Közelebbről látszott, hogy az ajtók be vannak szögelve, ott tehát nem érdemes próbálkozni. A lefüggönyözött ablakok mögül halovány kékes fény derengett csak ki, de legalább reményt adott, hogy nem lakatlan e bolygó. A Kis Herceget az utóbbi idők valamelyest óvatosabbá tették, ezért előbb bekukucskált az ablakokon, mielőtt döntött volna.

Mindkét szoba mutatott hasonlóságokat: mindkettőben volt egy-egy nagy mozgó képet adó valami, amit mindkettőben bámult egy-egy ember, s ezen kívül mindkét szoba meglehetősen elhanyagoltnak tűnt, zsúfolva furcsa tárgyakkal. A döntő különbség az volt, hogy az egyik szoba lakója egy kövér szemüveges fiatalember, míg a másiké egy kis csenevész leányzó volt. A Kis Herceg az utóbbi mellett döntött.

Vesztére.

A leányzó, miután meglátta az ablakon bemászó Kis Herceget -- ugye, az ajtón próbálkozni nem is lehetett -- tágra nyílt szemmel hatalmasat sikított, majd az asztal alá bújt és paplannal borította be magát.

"Megijedt" vonta le a következtetést a Kis Herceg és a rókával szerzett tapasztalatokat feledve úgy döntött, talán egy kis simogatás megnyugtathatja az ijedt lánykát. Benyúlt hát az asztal alá. Rövid sistergő-zizegő hang hallatszott s ezzel egy időben a Kis Herceg roppant kellemetlen érzéseket tapasztalt meg a kezén.

Távozott.

A másik lakó is meglepetést okozott. Amikor a Kis Herceg óvatosan kopogott az ablakon, a fiatalember csodálkozó pillantását széles mosoly követte.

-- Á, a Kis Herceg! Gyere csak beljebb!
-- Te ismersz? -- képedt el a Kis herceg, hiszen ez még sehol sem esett meg vele.
-- Hát persze, nézek én gaijin animét is! -- jött a válasz.

"Na, megint nem fogom érteni a felét sem", gondolta magában lehangoltan a Kis Herceg.

-- Neked van bolygód, vulkánod, virágod, majomkenyérfád -- folytatta a fiatalember.
-- Majomkenyérfám nincs, azt mindig ki kell húzni még zsenge hajtás korában, mert különben szétfeszíti a bolygót, ahogy nő -- pontosított a Kis Herceg.
-- Persze, persze, bocs, régen láttam. Mi járatban errefelé, még mindig utazol?
-- Igen -- a Kis Herceg kicsit nehezen reagált a szerepcserére, megszokta, hogy ő faggatózik. -- Te mit csinálsz? -- próbált visszatérni a megszokott kerékvágásba.
-- Á, most rippelem az újabb szezon Monogatarit, tőlem szokták vinni a subberek a rawot, mert én vagyok a leggyorsabb és többféle kódolást is tudok -- húzta ki magát büszkén --, de scanlator is vagyok -- ezt, ha lehet, még büszkébben mondta.

"Ebből se értettem semmit."

-- Mik ezek, amiket felsoroltál? -- próbált nem tételesen visszakérdezni.
-- A Monogatari második szezonja most megy, nem láttad még? Persze ez csak a tévé, mert muvi és ova is volt már, meg az előzménysztori is kijöhet még ebben az évben, de mind követi nagyjából az eredetit és... Látom nem érted...
-- Nem -- vallotta be a Kis Herceg. Határozottan más volt a szituáció, eddig úgy kellett kikönyörögni a szavakat másokból, itt meg...
-- Te is egy animéből jösz, csak az francia. Ők elég gyengén rajzolnak.
-- Tudsz rajzolni? -- élénkült fel a Kis Herceg.
-- Elefánt kéne kígyóban, mi? Nem. Próbáltam doujinshit, de sz*r lett.

Rövid szünet állt be, a Kis Herceg próbálta összeszedni magát. A szoba lakója ez alatt egy rövid fekete hasáb alapú valamin pötyögött, meg egy még kisebb dobozkát tologatott, a képek pedig mintha ennek hatására változtak volna.

-- Na, kész is a rip, tolom fel a site-ra, pár percen belül lesz elég seed is.
-- Ezt a barátaidnak csinálod?
-- Nekik is, meg mindenkinek.
-- De hogy tudtok összejárni, ha az ajtód zárva?
-- Összejárni? -- hökkent meg a szoba lakója. -- Minek?
-- Beszélgetni.
-- Arra ott a chat.
-- Az mi? -- A Kis Herceg képtelen volt rájönni, mire van ennyi furcsa szó.
-- Most is chat-elek, nézd! Jön is a válasz. Ó, basszus, megint itt vannak trollok...

A Kis Herceg gyorsan szaporodó betűk sorát látta a képernyő egyik szegletében. Biztos az a chat. Vagy a trollok. Vagy mindkettő. De ha nem jó, miért csinálja?

-- Nem lenne jobb találkozni velük? -- próbálkozott újra a Kis Herceg.
-- Kint veszélyes, kényelmetlen. Meg messze is vannak.
-- Van közelebb is -- jutott eszébe a Kis Hercegnek a bolygó másik lakója --, a Te bolygódon is él egy képnézegető.
-- Ja, ismerem. Néha vele is chat-elek, de baromságokat néz. Azt nézd meg, milyen béna az avatarja! Reménytelen. Tudod ki fog a bolygó másik felére elmenni...
-- Ha többet beszélgetnél vele, lehet, hogy nem lenne reménytelen. És csak két lépés a bolygód másik fele. Így soha nem is láthatjátok egymást! -- próbálkozott még a Kis Herceg.
-- Kösz, van Skype-om. Különben is vénlány.

A Kis Herceg ezt most nem azért nem értette, mert a szó ismeretlen lett volna. Ő határozottan egy kis fiatal lánykát látott a másik szobában.

-- Neked ezek a lányok tetszenek? -- mutatott a falakon függő képekre a Kis Herceg.
-- Nyilvánvaló -- a hangja bizonyosságot tükrözött. -- Csakhát ahogy én kinézek... -- elkomorodott.
-- Számít? -- a Kis Hercegnek nem voltak határozott fogalmai az ún. "elvárásokról" sem.
-- Számít -- zárta le a témát a szoba lakója és elfordult a Kis Hercegtől. Az egy darabig figyelte, milyen képek sorjáznak és sok különös, meghökkentő, mókás, vagy durva, néha elszomorító került elő. "Ezek álmok" döntötte el végül magában. Szerette volna látni mások álmait, de nem igazán erre számított. Most értette meg, mit jelent az, az álmok foglyának lenni. Ha sokáig nézné, talán őt is rabul ejtené, ő sem tudná elhagyni a szobát. Pedig ő mindig is szabad volt.

Halkan kiosont és eltávolodott a különös bolygótól. "Ezek biztosan nem felnőttek", gondolkodott el tapasztalatain, "és nem is tudom, mik." Volt, hogy amiatt távozott egy bolygóról, mert az unalmas volt. Innen viszont inkább menekült.