Noah

A tábor szerencséje az, hogy nem vált felkapott hellyé. Ez több különbözô oknak volt köszönhetô. A hegyi tó kristálytiszta vize túl hidegnek bizonyult az ún. átlagnyaralónak, a környezet pedig önmagában úgy látszik nem bírt elég vonzerôvel a befektetôk részére. Elmaradtak hát a nagy üdülôépítések, s az ezzel együttjáró dúlás.

Han megosztotta az idejét a vitorlázás és a tábor között. Koranyáron, amikor még a szél volt az úr a tavon, régi szerelmének hódolt, többnyire a hétvégeken. Mikor végre kitört a jó idô, kiköltözött a táborba, mint műszaki mindenes. Jöttek a táborlakók is, ahogy a vizsgaidôszak véget ért. Ezek után a nap is kisütött, a vitorla pedig kevés szelet látott.

A kisvárosban, ahol az egyetem volt, Han egy könyvesbolt alkalmazottjaként kereste a kenyerét. A bolt rugalmasan kezelte a könyv fogalmát, a kor szellemében és az egyetemi polgárság igényeinek megfelelôen lemezekkel és filmekkel is foglalkozott, még néhány közkedvelt programcsomagot is le lehetett emelni a polcokról. Han szívesen állt rendelkezésre, ha valamit meg kellett magyarázni, ha mesélni kellett valamirôl. Többnyire volt is rá ideje, kivéve a szemeszterek kezdetét és a vizsgaidôszakokat, ekkor ugyanis a kicsiny bolt óriási forgalmat bonyolított le. Máskor viszont a törzsvevôkön és barátokon kívül (akik végül is gyakorlatilag ugyanazok voltak) kevés látogatója akadt.

A munka tehát nem volt megerôltetô, izgalmasnak és változatosnak se lehetne nevezni, ám Hannek ez tökéletesen megfelelt: ideje legjavát az olvasás tette ki. Kis számítógépe az egyetemen át elérte a világhálózatot, s ez Hant tökéletesen rabul ejtette. Nem járt szórakozni, hiszen a munkája, amit ezzel kapcsolatban és emellett a gépén művelt, volt maga a legtökéletesebb szórakozás.

A kisváros lakói az egyetem miatt mindenféle fura figurához hozzászoktak, Hant is megbocsátó jóindulattal kezelték. Tudták, partira vagy sörözni hiába is hívnák, de ha elromlik a tévé, a hifi, vagy a gyerek videójátéka, azt be lehet adni a könyves Hannak is, dolgozik olyan jól ô is, mint a szervíz -- csak gyorsabban és olcsóbban. Hannak volt még egy mellékállása az egyetemen, s mivel nem voltak nagy igényei, így a bankbetétje szolidan bár, de folyamatosan gyarapodott. Amikor megvette a kis vitorlást, az az összeg ugyan érezhetôen megcsappant, de azóta ezt a "ballépést" kiheverte. Kevés dologra fájt Han foga, de a vitorlásra, arra nagyon.

Hannal az volt a baj, hogy nem voltak ambíciói. Tökéletesen érezte magát ott és úgy, ahogy volt. Amikor végzett az egyetemen, jó eredményei miatt marasztalni akarták. A tanársegédséget Han meg is próbálta, az óráit lelkiismeretesen leadta, de a kutatásban teljesen hasznavehetetlennek bizonyult és a tudományos karrier sem érdekelte. Amikor arra került a sor, zokszó nélkül átadta a helyét egy tehetségesebb jelentkezônek. Nem szakította meg a kapcsolatokat, órákat ad azóta is az egyetemen.

A táborba már hallgató korában kijárt, s kezdettôl fogva inkább személyzetként, mint nyaralóként. Kitartott e szokása mellett, hiszen a nyarak hoztak valami színt az egyébként általa is kissé egyhangúnak ítélt életébe. A lányokkal nem volt túl sok szerencséje, akik nem ismerték, savanyúnak, nehézfejűnek találták; akik meg ismerték, nem vették komolyan, viszont kegyetlenül kihasználták a jóindulatát. Han vállat vont, méginkább visszahúzódó lett és szórakozott közönnyel kezelte le a próbálkozókat. Arra, hogy ô is kezdeményezhet, nem is gondolt.

Vittorio, a "Horgony" vezetôje nem volt valami eredeti ember, jelzi ezt a tábor általa kitalált "fantázianeve" is, de minden olyan jellembeli érdemmel rendelkezett, ami ideális táborvezetôvé tette. Vérbeli szervezô volt, minden lehetôségre lecsapott, amibôl jó származhatott. Hant, mint állandó jobbkezét, azonnal alkalmazta, ezzel megbízható és ügyes emberre tett szert. Han zárkózottsága és magánya Vittorio kapitányt sokkal jobban aggasztotta, mint magát Hant. "Mi lesz így veled, fiam?" mondogatta sokszor -- hiába. Nem a köpcös és szakállas táborparancsnok volt az, aki ezen változtathatott.

Vittorio kapitány utolsó éves középiskolásokat is meghívott a táborba, amiért aztán sokan sokféleképpen voltak hálásak. Jó érzékkel találta meg az ideális egyensúlyt és a tábor legkedvezôbb összetételét. A "Horgony" vált az egyetem egyik legfôbb vonzerejévé.

Hogy az egyetem hogyan keveredett pont ide, arról több, egymásnak természetesen ellentmondó legenda szól. Hivatalosan hatvan éve nyílt meg földtani és régészeti szakokkal. Ezt a két szakot az ásón kívül csupán az alapító szeszélye kapcsolta össze, ennek ellenére mindmáig ezekre az alapokra épül az itteni mérnöki és társadalomtudományi oktatás. A furcsa párosítás viszont jót tett az egyetem "biológiai egyensúlyának" -- s ez sem elhanyagolható szempont.

Amikor Noah elhatározta, hogy márpedig ô mérnök lesz, a család nem tett ellenvetést. Errôl már akkoriban leszokott az összes hozzátartozó, amikor Noah beszélni kezdett. Noah gondosan válogatott az elérhetô intézmények közt, keresve a színvonal és a tandíj legkedvezôbb arányát. A tanulmányi eredményei alapján ugyanis szinte akárhova bekerülhetett volna, csakhogy hallani sem akart arról, hogy a család költségekbe verje magát miatta. Amikor megemlítették neki, hogy a jövôje szempontjából egy nevesebb intézmény messze nagyobb elônyt jelent, kijelentette, hogy a st.marthai egyetemen is mindent megkap, amire szüksége van, a többi pedig rajta múlik. Tizennyolc évesen persze még természetes az idealizmus.

Noah tehát beiratkozott az egyetemre, megjelent az elsô kosárlabdaedzésen és bemutatta, mit tud. Az edzô kissé megdöbbenve figyelte az alacsony termetű elsôéves ténykedését, de nem volt vak, tudta, hogy anélkül nem eresztheti ki a terembôl, hogy a csapatba be ne vette volna. Ezzel persze azonnal ösztöndíj is járt, ami viszont Noah teljes függetlenségét biztosította.

Természetesen a szabadidô rovására.

Noah, ha nem is azonnal, de hamar felfigyelt a csütörtök délutáni órákat tartó, kissé hajlott hátú fiatal srácra és bosszankodva vette tudomásul, hogy a figyelem nem kölcsönös. Még nem mozgott elég otthonosan az egyetemen ahhoz, hogy kérdezôsködni kezdjen utána, barátai még friss ismerettségek voltak, s egyébként sem ér annyit az egész. Noah vállat vont, s az ügy ezzel le volt zárva. A tavaszi félévben aztán nem is találkoztak.

Noah és Han története itt akár be is fejezôdhetne, ha Noah számítógépe a vizsgaidôszak elôtti héten le nem robban.

Noah kicsit le volt maradva az anyaggal, mivel a kosaras csapat bejutott a területi bajnokságra és többször is napokra el kellett utaznia a meccsekre. Harmadikak lettek, ennél jobb eredményt az egyetem csapata csak egyszer ért el fennállása során. A lemaradás nem volt vészes, csak gép kellett hozzá.

Noah kétségbeesetten érdeklôdött hétvégén nyitva tartó szervíz után, ám a legközelebbi is oly távol volt, hogy nem volt érdemes elindulnia. Ekkor ajánlották neki a könyves Hant. Noah tehát összecsomagolta a beteg gépet és lebuszozott a városba. A könyvesbolt címét ismerte, bár ô maga még nem járt ott. Sajnálta a pénzt új könyvre, inkább az egyetemi könyvtár és a tankörtársak köteteit nyűtte.

A bolt üresnek tűnt, ahogy Noah nagy üggyel-bajjal beólálkodott a géppel. Letette a dögöt a pultra és körülkémlelt. Az ajtó nyikorgott és csilingelt, a padló csak az elôbbit művelte. Noah viszont megfogadta, hogy kiabálni nem fog. Kétszer-háromszor újra kinyitotta a bejárati ajtót, hátha a hang elôcsal valakit a homályból. Aztán körülnézett. A hely nem tűnt elhanyagoltnak, mitöbb kissé túl szigorúnak tűnt a rend. Noah úgy gondolta, ez érthetô, ha ennyiféle könyvet kell tartani és megtalálni..

-- Mit parancsolsz?

Noah megperdült és kicsit zavarba is jött. Azon, hogy letegezik, nem akadt fönn, megszokta, azon viszont feletébb csodálkozott, hogy sikerült a boltosnak meglepnie ôt. Hiszen nem süket!

A könyvárus ôsz hajú, aprócska úr volt, a szeme nevetett. És ócska papucsban járt.

-- Jaj, elnézést, Hant keresem, elromlott a gépem, azt mondták, ô meg tudja javítani.
-- Sajnos Han nincs ma bent, de tedd csak le a gépet a raktárban, estére megjön és talán meg is javítja másnapra. Ügyes fiú! Nem ismered?
-- Nem, a neve nem ismerôs. -- Noah igazat mondott, Hannak még a nevét sem sikerült megjegyeznie az elmúlt félévben. -- Honnan fogom tudni, hogy kész van? Nagyon gyorsan szükségem lenne a gépemre.
-- Na, várjál csak, itt egy cédula, írd rá, hogyan tud értesíteni. Talán az se árt, ha leírod, mi a hiba, úgy hamarabb megtalálja az okát.
-- Nem is tudom, ha bekapcsolom, csak sípol, semmit nem látok a képernyôn. Ha pedig...
-- Kíméld meg a szegény öregembert a részletektôl. Én ezekhez a masinákhoz már sose fogok érteni, azt is nehezen tanultam meg, ami a bolthoz kell. Rajta, írd csak le, amit nekem mondtál, én úgyis elfelejtem. Egyetemista vagy? -- Felteszi a szemüvegét. -- Lám csak... Szép neved van! Mit csinálsz a nyáron?
-- Semmi különöset. De még addig le kell vizsgázni.
-- Na persze. A "Horgonyt" sem ismered igaz?
-- Nem... Valami szórakozóhely? Vagy kocsma? A neve miatt...
-- Nem, nem. -- nevetett az öregúr -- Az egy pont neked való hely. De hogyhogy nem ismered?
-- Tetszik tudni kevés az idôm, tanulás meg a kosarazás is...
-- Ó, hát te vagy az a pöttöm pontkirály! Láttalak ám a tévében is, de ott csak messzirôl, meg a szemem is ugye... Nagyon büszkék vagyunk ám a csapatra is, meg rád is! Meg is mondom Hannak, hogy nagyon igyekezzen megjavítani a masinádat!
-- Jaj, nagyon szépen köszönöm! -- Noah határozottan zavarban volt. -- Az a pontkirály dolog meg, amit tetszett mondani... Az úgy nem igaz, van aki nálam több kosarat dobott, csak mivel én alacsony vagyok, inkább messzirôl dobok és az egy ponttal többet ér...
-- És a kosárlabdát nem pontra játszák? Dehogynem. Na látod!
-- Hát... Köszönöm mégegyszer és kellemes hétvégét! Bocsánat, de rohannom kell a buszhoz...
-- Szaladj csak, aztán gyere el hozzánk gyakrabban!

Han nagyon fáradt és elfoglalt volt, ennek ellenére komolyan vette a cédulára firkantott "nagyon sürgôs" szavakat és még aznap éjjel rendbe tette a gépet. A hiba egyáltalán nem volt végzetes -- az esetek többségében nem szokott az lenni. Másnap egy termetes szôke lány jelentkezett a gépért. Han jól ismerte, a kosarasok közt játszik, hamarosan végez. Nem volt Han esete, ez viszont is így volt. Hant mindig elfogta valami baljós érzés a közel kétméteres viking szépség közelében, amaz pedig szürke, jelentéktelen figurának tartotta ôt. Tudta ezt Han és azt is, ez a vélekedés elég elterjedt róla. Ez van.

Noah fejébe szöget ütött az, amit a "Horgonyról" hallott, így miközben a vizsgáira készült, tájékozódott. Megtetszett neki a tábor, pusztán elmondás alapján is, így elhatározta, hogy egy-két hétre elutazik oda. Hely is akadt, bár talpalni kellett utána.

Noah lekéste az egyetlen buszt, ami a táborba vitte volna fel. Nekivágott a távnak, gyalog. A lelkesedés a hôségben a folyamatos emelkedôn meglehetôsen gyorsan elfogyott belôle. Az úton azonban gyakorlatilag nem volt forgalom, egy furgont látott lefelé menni még az elején, azóta semmi. Két óra elteltével már sokadszorra állt meg és a visszafordulást fontolgatta, amikor a véletlen egy buszt varázsolt oda a semmibôl, tele középiskolásokkal. Noah nem tudta, hogy szerencséjét annak az egyszerű ténynek köszönheti, hogy a táborban épp váltás van a középiskolásoknál. A buszon utazók közül ketten is felismerték, mint kosarast, így hamar beszélgetésbe elegyedett a társasággal. Mire a táborba értek, már több új ismerôsre tett szert.

Han sok mindenhez értett, de az üzlet és az üzleti tárgyalás nem tartozott ebbe a körbe. Ellenben Vittorio kapitány kimondottan élvezte, s így nem is hagyhatta ki, ha alkalom adódott rá. Most éppen volt alkalom, egy kövér disznó ült a "parancsnoki kabinban", egy új banda menedzsere, aki igyekezett mindenbôl pénzt csinálni. Végtére is ezért tartják. Vittorio kapitány viszont azon az alapon, hogy a három srác egy egész hetet tölt majd itt és csak egyszer lép fel, "nulla megoldásra" törekedett. Maradjon titok, miben állapodott meg e két vérbeli alkusz, a lényeg az, hogy a srácok eljöttek, zenéltek és mindenki jól érezte magát. S míg Vittorio kapitány az irodában többször is a halálán volt -- a látszat szerint --, addig Han fogadta az újonan érkezôket.

Bemutatkozott, ledarálta a kötelezô üdvözlôszöveget és az alapvetô szabályokat, majd elkalauzolta a csoportot a kijelölt sátrakig. A vezetôvel elintézte az adminisztratív feladatokat, majd felhívta a figyelmet az esti ismerkedési bulira, jó nyaralást kívánt és elköszönt.

Kölcsönösen felismerték egymást. De egyikük se kívánta mutatni.

Noah végre nevet adhatott az arcnak, amit ismert. Hirtelen beugrott az ôsszel olyan értelmesen magyarázó, türelmes srác, akirôl most kiderül, hogy nem csak az egyetem falai közt működik, mint az a magatartása alapján legalább is várható volt. Ha pedig a könyvesbolt öregurának szavait jól értelmezi, akkor neki köszönheti, hogy az elsô két vizsgájára idôben fel tudott készülni. Ki ez a srác?

Hant jobban megzavarta, a találkozás. Felismerte a nagy szemű, apró termetű lányt, de nem jutott eszébe, hol látta. Tévesen, de érthetô módon középiskolásnak vélte, s még azok közt sem végzôsnek. Tény, hogy a bô, sportos ruha, az alacsony termet, a nagy szem, az igen rövid haj elsô ránézésre egy fejlôdésben kicsit lemaradt bakfist láttatott a szemlélôvel. Noah így ráadásul elég fiús benyomást keltett. Han persze nem volt vak. "Bájos jelenség, de mi közöm hozzá? És honnan ismerem?"

Noah az esti bulit végigtáncolta régebbi és új ismerôseivel. Han nem volt köztük, ô fent trónolt a keverôpult mögött és mint D.J., adta a talp alá valót. Meglehetôsen profinak tűnt, az is volt a több éves gyakorlat miatt. Noah többször pillantott fel a pultra, mint szeretett volna és ezen fel is bosszantotta magát. Han, hogy adjon a stílusnak, fekete napszemüveget viselt, nem lehetett látni a tekintetét. Ügyes trükk, így feltűnés nélkül lehet figyelni valakit. Most éppen Noaht.

Noah megérzett valamit ebbôl. Semmi sem biztos, csak az, hogy a határozott Noaht valami tartósan zavarja és ehhez ô nem szokott hozzá...

A buli fél kettôkor véget ért. Pár srác ott maradt pakolni, Noah is maradt volna, de az egyik nagydarab fiú meglehetôsen mordan "kicsi, menj aludni, mert mérges lesz a mamád" szavakkal elhajtotta. Válaszolt valami csípôset, de nem maradt.

A következô napokban többször is látta Hant. Hol javítgatott valamit a tábor területén, hol a középiskolásoknak magyarázott a tábor számítógépei elôtt, az egyik barakban, amely egyúttal éjszakai játékbarlang, kortárs komputerizált művészek klubja, elvetemült programozók felvonulási terepe és hadibázisa is volt. Eleinte Noah is beült, de mert az alapozó anyagon már rég túl volt, elunta és más elfoglaltság után nézett. Az idô egyre jobb lett és már a víz sem tűnt olyan hidegnek, mint eleinte.

Han meglehetôsen elfoglalt volt, ráadásul a két srác, aki oktatónak jelentkezett erre a nyárra, váratlanul lemondta a részvételt. Neki kellett elkezdeni. Vittorio kapitány csak péntektôl tudta leváltani ebbôl a kényszerű megbízatásból, ekkorra sikerült helyettest találni. Han akár egyetemi szintig tudta volna oktatni a vállakozó szelleműeket, de semmi kedve nem volt hozzá, elég az neki év közben a városban -- ez pedig mégiscsak nyári tábor. Pénteken aztán végre vitorlát bonthatott és kifuthatott a nyílt vízre.

Napos idô volt, meleg. A vitorlába kiskanállal kellett összeszedni a szelet. Han fordult kettôt, majd feladta. Ilyen körülmények közt örülhet, ha vissza tud menni és nem kell vontatni. Csigalassúsággal indult vissza a kikötôbe, szerencsére az csaknem szél irányban volt.

Kikötés elôtt csúnyán megrongyolt egy csónakot, ami eddig csak egyszer, kezdô korában esett meg vele. Rettenetesen mérges volt magára. Vittorio kapitány sem örült.

-- Han fiam, az a csónak jó helyen van ott, ahol van, már úgy is meg akartam szabadulni tôle, de te aggasztasz. Maholnap megérjük, hogy vakvezetô kutyával fogsz kihajózni. Hova tetted a szemed?
-- A helyzet az, hogy egy pillanatra nem figyeltem...
-- Hosszú pillanat volt... A kettes móló mellett jöttél be? Fogadjunk, hogy nem!
-- Nem, az kényelmetlenűl nagy kanyar lett volna...
-- Akkor viszont, ha ennyire zavarba hoznak a napozó csibék, csak csináld meg azt a francos fordulót!
-- De...
-- Semmi de!, én a te korodban a kikötôt is legázoltam volna a hajóval, ha akkoriban is monokiniben napoztak volna a csitrik. Most viszont szedd össze magad, mert ha jól sejtem, nagyon csúnyán nézhet ki a Naphal és nálam csúnya hajónak helye nincs! Festék, szerszám a szokott helyen, tűnés!

"Észrevett" gondolta Noah. A reccsenést hallva még el is mosolyodott.

A Naphal tényleg csúnyán nézett ki, ráadásul a vízvonal alatt is megsérült a festése, így az orrát ki kellett húzni a szárazra. Han még másnap is a hajó körül tett-vett.

-- Zavarlak?

Han felnézett. Noah narancssárga top-felsôrészes bikiniben állt fölötte a kikötô betonján. Remekül nézett ki. Han vágott egy grimaszt, majd felelt.

-- Most már nem.
-- Köszi. Mindig ilyen mogorva vagy?
-- Csak akkor, amikor hajót javítok.
-- Fested. Akkor nem is olyan nagy a kár.
-- Most már festem. De az se olcsó.
-- Ügyesen csinálod. A gépemet is gyorsan megjavítottad. Látod, még meg se köszöntem.
-- Már az is megtisztelô, hogy emlékszel rá.
-- Undok vagy.
-- Elnézést. Nem szándékos.
-- Megnézhetném a hajót belülrôl is?
-- Amíg szárazon van, nem. Majd utána.
-- Ez meghívás?
-- Ha annak veszed...
-- Nem töröd össze magad, hogy kedves légy.
-- Ne haragudj, de már órák óta kínlódok egyedül és volna más dolgom is. Mindjárt kész leszek. Még egy nap kell, míg szárad a festék, utána újra vízre kerül a Naphal és én is megnyugszom...
-- Sokat jelent neked ez a hajó.
-- Ezzel nem kell vitatkoznom.
-- És mindig egyedül hajózol?
-- Ez pedig keresztkérdés volt. Csak az ügyvédem jelenlétében válaszolok.
-- Szóval humorod is van. Nem gondoltam volna...
-- Köszi. Nem lep meg...
-- Hogy humorod van, vagy hogy nem számítottam erre?

Megint grimasz.

-- Nézd, azt hiszem a lehetô legrosszabb alkalmat választottuk a beszélgetésre. Nekem most dolgom van, engedd meg, hogy befejezzem. Majd legközelebb folytatjuk...
-- Nagyon le akarsz rázni. Azt hiszem, megsértôdtem. Úgyhogy...
-- Bocs, hogy a szavadba vágok, de amíg te itt állsz fent a mólón, addig nem tudok a hajóra figyelni, ami ott lent van. Teljesen elvonod a figyelmemet. Megelégedsz ennyivel?
-- Ha a táborparancsnok állna itt, tudnál dolgozni?
-- Ha az elnök állna ott, akkor is.
-- Köszi. Van még mit csiszolni a modorodon... Jól van, dolgozzál csak.

"Nagyszájú" gondolta Han, "de roppant bájos."
"Micsoda egy lehetetlen alak!" bosszankodott Noah.

A következô napok Han számára egy kiadós zivatar miatt meglehetôsen sok munkával teltek el, míg Noah kicsit nyomozott a mogorvasága ellenére tulajdonképpen közkedveltnek tűnô srác után. Amit megtudott, az megerôsítette azt a sejtését, hogy a mogorvaság csupán külsô héj. Ha ez így van, ezt át lehet törni.

Egyszer-egyszer "véletlenül" épp arra járt, ahol Han dolgozott, még segített is neki, szerszámokat, szögeket, miegyebet adogatott a kezébe. A srác pedig mesélt. Hétköznapi kis csodákról, mókás esetekrôl, néha komorabbakról is. Kezdett feloldódni.

A fejleményeket a következô váltás csoporttal érkezô Jana zavarta meg. Jana törékeny alkatú, középmagas vörösesszôke lány volt, negyedéves, komoly. Han úgy fordult utána, mint a mágnestű. A figyelem viszonzása meglehetôsen bágyadt volt. Jana hozzászokott a rajongókhoz.

Noah szembesülni volt kénytelen azzal, hogy nem veszik komolyan. Csak azért, mert olyan kicsi. De hát errôl igazán nem tehet! Valamit ki kell találnia.

A "haragszom rád" nem vált be, hiszen Han Janán kívül senkit nem volt hajlandó észrevenni. Amikor pedig Jana félre nem érthetô gesztussal elhessegette magától, Han eltűnt az emberek elôl. Egyszerű képlet.

-- Hülye ez a Han, pont egy ilyen liba után fut -- dohogott Norának Noah egyik este a sátorban. -- Nincs szeme?
-- Aranyom, Han régebbóta fut Jana után, mint ahogy az eszemet tudom. Mindenesetre amikor idekerültem, már mindenki tudott róla. Han esete a szôke hosszú hajú, Janának viszont a kisportolt termet és a menô autó. Ilyen egyszerű.
-- Ezért mondom, hogy hülye. Ha kinyitná a szemét...
-- ...akkor akár téged is észrevehetne, nem? Na, nem kell pironkodni, nem rossz srác a Han.
-- Nem errôl van szó...
-- Hanem mirôl, aranyom? Már mióta mondom neked, hogy nem kell feltétlenül úgy kinézned, mint egy ír lázadónak.
-- A hajam a kosarazás miatt rövid, tudod te is!
-- A hajad, az öltözködésed, a stílusod. Még jó, hogy nem nézett fiúnak...
-- Megint kezded?...
-- Kis butám, miattad csinálom! Nô vagy, de tökéletesen álcázod. Miért, meg tudnád mondani?
-- Nem álcázom. Hülye vagy. Nem is errôl beszéltünk.
-- Bizonyítsd be! Ne nekem! Neki!

Jana alig három napos vendégszereplés után elpályázott, Han viszont tengeralattjárónak képezte át magát, a felszínen senki nem látta. Noah Vittorio kapitánnyal is beszélt. Az öreg morgott és fogadkozott, hogy kitiltja Janát a táborból, mert tönkreteszi a legjobb embereit. A többesszámra Noah felkapta a fejét és meghallgatott egy kiadós, de cseppet sem szép, vagy vidám sztorit. Jana eddig pusztán egy jóalakú, s ennek biztos tudatában meglehetôsen öntelt, nôszemély volt Noah számára. Olyan, akivel szemben behozhatatlan hátránnyal indulhatott csak. Irigyelte, de egyben titokban kicsit csodálta is a hasonló képességekkel és adottságokkal megáldottakat. Most viszont határozottan meggyűlölte. Hant pedig sajnálni kezdte. Ez az érzés nôknél többnyire végzetes.

Noah kicsit túlzottan szó szerint vette Nora szavait és erre építette fel a tervét. Han nem veszi észre, mint nôt? Hát majd tesz róla!

Han alapjában utálta a tömeget, legalább is így magyarázta magának, hogy estelente kivárja azt az idôt, amikorra mindenki végez a zuhanyozással. A táborban ez az egy ilyen rendeltetésű épület állt. Nem csinált tragédiát belôle, ha mégis összetalálkozott valamelyik sráccal a fürdôben, de az egyedüllétet szerette.

Ma, mint rendesen, már üres volt a fürdô. Pár bágyadt szúnyog mocorgott csak, Han nevetve vadászott rájuk egy slaggal. Már kezdett magához térni a legutóbbi letargiából. Beállt a boxba a zuhany alá és élvezettel verette magát a vízsugárral. A zuhogástól ugyan nem hallotta, de a hideg léghuzatból sejtette, hogy valaki szintén ezt a késôi órát választotta a megtisztulásra. Talán maradt volna, de így befejezte a zuhanyzást. Magára tekerte a törölközôt, de még marad egy kicsit, mert észrevette, hogy a csövön valahol szivárog a víz. Megint valami, amit holnap majd ki kell javítani.

A szomszéd boxban megeredt a víz. Han még éppen csak a gondolat közepén járt, amely azon csodálkozásának adott hangot, hogy miért pont a szomszédos boxot nézte ki magának a másik, amikor megdermedt. Pontosabban iszonyatos zavarba jött. A boxokat elválasztó lap csupán száznegyven centi magas, tehát átpillanthatott és könnyedén fel is ismerhette a késôi vendéget. Egy rövid hajú, meglehetôsen akaratos és rámenôs valakit. Akinek odaát, a nôi részlegben kellene lennie...

Aligha véletlen.

-- Bocs, de azt hiszem elnézted az ajtót -- kezdett bele néhány hosszú lélegzetvétel után, tekintetét a szürke betonpadlóra vetve.
-- Tudom hol vagyok -- könyökölt rá a lapra Noah (ehhez lábujjhegyre kellett ágaskodnia) --, de a másik oldalt már bezárták, ilyenkor meg itt már senki sem szokott lenni. Nem elôször járok itt. Zavarlak?
-- Most viszont volt. ("Bátorság!") Nem, tulajdonképpen nem zavarsz ("ez az!"), csak meglepett a dolog. -- Végignézett magán. -- Akkor én megyek is...
-- Légy szives várj meg, odakint nem ég a lámpa, te mégiscsak jobban tudod, hova kell lépni a sötétben -- szöszmötöl egy kicsit -- és különben is már kész is vagyok -- s ezzel kiperdült a boxból.

"Jaj!"

Most ha félrenéz, leégeti magát, ha nem néz félre, annak más következménye lesz. Az arca mindenesetre ég, érzi. Gyorsan végigsvenkel az alakon és a legbiztosabb ponton, az arcon állapodik meg a tekintete. Az agya úgy rögzíti a képeket, mint egy szupergyors nagyfelbontású kamera.

-- Két perc, vagy még annyi se, aligha lehetsz még kész. Oké, megígérem, megvárlak, ezért nem kell félbehagynod...
-- De nem szaladsz el, megígérted!
-- Nem, nem.

Noah visszaállt a zuhany alá.

-- Zavarban vagy.
-- Észrevetted?
-- Nem volt nehéz.
-- Te nem vagy zavarban?
-- Mindig fiúnak néznek. Még a végén én is elhiszem...
-- Ez hülyeség. Ki nézne téged fiúnak?
-- Például te.
-- Ezt honnan veszed? Ha emlékszel, épp miattad gázoltam el a napokban a fél kikötôt...
-- Szóval észrevetted.
-- "Nem volt nehéz".
-- Végre figyelsz arra, amit mondok.
-- Ha jól sejtem, most be akarsz olvasni nekem.
-- Te, így kiabálva nagyon nehéz lesz, alig hallak a zuhanytól. Bujj be ide!
-- Köszi, de ezt az egészet nem így kellene...
-- Hanem hogy? -- dugta ki a fejét Noah -- Félsz, vagy mi? Tôlem?
-- Esetleg mindjárt meg is erôszakolsz itt helyben? Ránknyitnak, Vittorio kapitány meg majd vakarhatja a fejét, mit csináljon, hogy ne kelljen kirúgnia.
-- Az ajtó nem ügy, megnézheted.

Az ajtó valóban nem volt ügy. Vastag, hosszú faléc blokkolta, akár egy hevederzár. Robbanóanyag nélkül meglehetôsen hosszú ideig tartott volna a behatolás. Han önkéntelenül is elnevette magát. A kislány biztosra ment, minden tekintetben. Ez valahogy oldotta benne a görcsöt.

-- Ügyes vagy.
-- Persze.

Noah kilépett a zuhany alól és a kisebbik törölközôbôl pillanatok alatt formás turbánt varázsolt a fejére. Oldalnézetbôl is gyönyörű volt.

-- ...és szép.
-- Persze -- Noah manöken módjára lassan körbeforgott -- eddig is az voltam.
-- "Senki sem számít a spanyol inkvizícióra." -- idézte kiszáradó torokkal Han a Monthy Python egyik jelenetét. Mindketten elnevették magukat. Noah gyorsan becsavarodott a másik törölközôbe.
-- Amit a sötétrôl mondtam, az is igaz.
-- A sötét jól jön.

"Ez így van" gondolták mindketten, különbözô indokoktól vezérelve.

Átbotorkáltak a kivilágítatlan terepen. Nem szóltak egymáshoz, csak a végén, amikor megegyeztek, holnap mikor és hol találkoznak.