Szakest

Ha az ember nem tud ellenállni, magára vessen. Ildikó invitált meg a szakestre és neki nem tudtam nemet mondani. Merthogy egyébként nem járok el ezekre a sörünnepekre, amelyek ráadásul el is szaporodtak mostanság. Okkal, ok nélkül rendezik ôket szinte naponta. Persze elôfordulnak kikerülhetetlen alkalmak, mint a négy évvel ezelôtti szalag- és korsóavató. Akkor belôlem bôrös veterán lett. A hagyomány ezt írja elô a végzôsöknek.

A hagyomány, amely a selmeci idôkre nyúlik vissza. Ma is énekeljük a régi dalokat, ma is a praeses vezeti a szakestet, ma is a kontrapunkt dolga mindenbe beleszólni, de mintha homok került volna a gépezetbe. Ki látott olyat, hogy a maior domust megválasztják? A maior domus születik! Amíg a praesest meg nem választják, az ô kezében a rend és a fegyelem. Szerencsére a kandelláber intézménye még működik, ez a hölgyhallgatók megjelenése óta különösen jelentôs tisztséggé vált. A kandelláberek (mert hogy legalább kettô kell) tiszte két oldalról gyertyával megvilágítani a szakest közönsége elôtt felszólalást megkísérlô szerencsétlen egyedet.

Nem kimondottan jókedvemben öltöttem magamra öltönyömet, hogy az alkalomnak megfelelôen jelenjek meg a Régiposta étteremben. Kicsit késtem is, persze nem vártak meg, de helyi lakos lévén egyedül is odataláltam. Az ajtóban már ismerôs arcok, a belsô teremben tömeg. Ildikót egybôl észreveszem, de akárhogy nézem, se egyik, se másik oldalán üres széket nem találok. Ez egy kicsit rosszul esik. Kevés idô múlva aztán sikerül egy pótszékre szert tennem, így az asztal sarkán el is tudok helyezkedni. A hangszóró nincs egy méterre sem, de épp az aktuálisan süket fülemre nyomja a hangerôt, nem zavar. A társaságban ismerôsöket fedezek fel, bár a velem szemben ülôk idegenek. György ül mellettem, majd Ildikó és Emese, messzebb nem is látok. Miután gyorsan üdvözöljük egymást néhány régebbi ismerôssel, el kell helyezkedni, mert osztják a vacsorát. Finom. A Régiposta konyhája jó.

Elkezdôdik a szakest. Nagyjából nem is rossz, Ficsor és a kontrapunkt szópárbaja a legjobb, amit eddig szakesten hallottam. Van persze komoly felszólalás is az elején, hiszen ez az alkalom hivatalos is: az Informatikus Szaktanács megalapítására került sor. Aztán fogy a sör és fogynak a dalok is. A szakesteken szokásos megszégyenítô aktust ezúttal is elkerülöm, hiszen nem jelentem be a sör és alkoholmentességre való igényemet. Ez kockázatos, hiszen le is bukhatok, de legalább van egy kis izgalom.

Miután sört nem iszom, valami más elfoglaltságot kell keresnem. Próbálok Ildikóval szót váltani, de a több mint száz ember túl sok zajt termel ehhez. György közelebb van, de tudj Isten, ô nem köti le annyira a figyelmemet. Azért beszélgetünk egy kicsit, bár eközben is Ildikót keresem a tekintetemmel. Össze- összenézünk... Mosolyog, amolyan "na mi van?" nézéssel válaszol... Aztán kiderül, hogy ô az egyik kandelláber, így aztán bámulhatok kedvemre. Kivételes alkalom: Ildikó szoknyában! Nem is rossz hely az asztal vége, két lépésre a dobogótól...

Múlik az idô. A sörfogyasztás közismert következményei miatt szünetre kerül sor. Ha azt hiszem, hogy most válthatok pár szót végre Ildikóval, akkor tévedek. Az egyik srác szól, hogy Anna vár az elôtérben. Puff neki, mit keres itt a kis boszorkány? Félelmetesen tud szervezni, az már biztos...

Délelôtt találkoztunk már egyszer, az infós laborban lepett meg. Éppen Dáviddal agyaltunk valami hálózati problémán, de mivel megoldást nem találtunk, úgy döntöttünk, inkább sétálunk egyet Annával. Anna és Dávid már több mint két éve ismerik egymást, de a baráti viszonynál elôrébb nem léptek. Anna majdnem egy évet töltött Luxemburgban, s bár leveleztek, a távolság mégiscsak távolság. Anna különben is olyan furcsa lány...

Adott egy apró termetű, csoda-nagy szemű, kerek arcú, fekete hajú kishölgy. Néha határozottan olyan benyomást kelt, mint egy gésa, feltéve, hogy van kedve nôiesen öltözködni. Mert többnyire nincs. Elsô találkozásunkkor szakadt farmist és acélbetétes bakancsot viselt, külsôségeiben is tükrözve azt a fajta kemény határozottságot, amit képviselni igyekszik. Vitatkozni lehet vele, csak nem nagyon érdemes -- igaz, bennem emberére akadt. Mert egyébként imponálóan okos és művelt, a humora is jó. Csak lenne egy kicsit kevésbé férfias...

Ma jó napunk volt, Anna hollófekete göndör hajjal, hosszú nyári ruhában jelent meg és még rúzst is használt, ami emlékezetem szerint példa nélküli eset. Egyáltalán nem volt rossz az összhatás! Illik megdícsérni a fáradságos munkát, így bátorkodtam bókolni egyet. Láthatóan jól esett neki, hogy egy ilyen vén kecske is észreveszi... Sétáltunk, beszélgettünk. Annával beszélgetni komoly szellemi kihívás, mert gyorsan jár az esze és vág, mint a borotva. Ez bántó is tud lenni és erre még nem figyel oda, de majd megtanulja idôvel.

A könyvtárban kötöttünk ki. Ez azért kedvezôtlen fejlemény, mert Dávid itt hajlamos a gépbe temetkezni -- most is ez történik, pedig eddig sikeresen vontuk be a beszélgetésbe. Kettesben folytatjuk a dumát, tetszik is a helyzet, de aztán, ahogy Anna távozik, lelkiismeretfurdalás fog el Dávid miatt. Végtére is ôk az egyidôsek, nekem, vén fejjel, semmi esetre sem kellene bezavarnom az életükbe... Persze ki tudja, mit akar Anna?

Most itt van, teljes életnagyságban, a folyosón. Koncerten volt és miután annak vége lett, eszébe jutott, hogy benézzen ide is. Hogy miért pont engem keresett, azon gondolkodnom kellene... Meghívója persze nincs, de ezt meg tudom oldani. Szék viszont nincs több. Gyors egyeztetés Györggyel, jobbra-balra lehúzódunk a székeinkrôl, Anna becsúszik közénk, s így élvezi végig az est további részét. Túl szorosan vagyunk, ettôl egészen zavarba jövök. Anna sem iszik, ehelyett beszélget. Jobbára velem. Idônként Ildikóra pislantok -- nevet. Van is min...

Lassan végetér az est. A hangulat jó, így a hivatalos zárás után rövid szünetet követôen dalárda alakul a résztvevôkbôl. Nekem se hangom, se kedvem nincs énekelni. György átül egy másik bandába, a három lány egykupacba gyűlik, egy ideig mögöttük támasztom a falat. Eredetileg azt terveztük Ildikóval, hogy megvárom és elkísérem a Kettesbe, hiszen ott még várja valami buli, nekem meg úgyis útba esik. Hogy bemegyek-e a Kettesbe, azt nem utasítom el határozottan, de értelme nem sok lenne, hiszen ülni otthon is tudok... Az Ildikó által elfogyasztott másfél korsó sör azonban másképp dönt: a kisasszony énekelni akar... A korsó pedig, amit kaptunk, nemcsak jópofa, de nagy is: legalább nyolc decis. Tehát a jelek szerint Ildikó távozása a közeljövôben nem várható. Nem akarom elrontani a hangulatát, de nekem le kell lépnem, ha másnap ébren akarok korrepetálni. Anna úgy dönt, velem tart.

Zűrös helyzet, de van benne árnyalatnyi jó is, mert további beszélgetésre ad alkalmat. Anna félszavakból is fogja a poénokat, ez tetszik. Kétértelmű fogalmazásban sem marad le mögöttem, mitöbb sikeres ellentámadásba megy át. Ciki... Elôször csak a villamosmegállóig akartam elkísérni, de mert a csevegésnek csak nem akar vége szakadni, úgy döntök, felajánlom lovagi szolgáltatásként, hogy hazáig kísérem. Ebben a városban éjfél felé én se mozgok szívesen az utcán, pedig én se kicsi, se nô nem vagyok. Gyors fejszámítást végzek, hogyan és hol tudom elkapni az utolsó buszt hazafelé. Megoldható az ügy, megnyugszom.

A villamoson aztán túlzottan is belejövök a bátyószerepbe és olyan magas labdát adok fel, amit egy Annánál sokkal kevésbé rámenôs lány se mulasztana el lecsapni. Teljesen gyanútlanul és ártatlanul rákérdezek, hogy a rokonait, akiknél lakik, nem zavarja, hogy ilyen késôn császkál haza? Igen-igen fáradt lehettem már agyilag... Anna mélyen a szemembe nézett és közölte, hogy senki sincs otthon náluk. Értsem úgy, ahogy akarom... Nem rántottam meg a vészféket, nem ugrottam ki az ablakon, de ettôl azért még a fejleményeket meglehetôsen túlzottnak tartottam. Miután eddig is elég kétértelműen társalogtunk, megint zavarba jöttem... és elkövettem egy akkora baklövést, amihez hasonlóra példát mondani nem tudok. Ugyanis elálltam attól, igaz Anna javaslatára, hogy egészen hazáig kísérjem. Talán ô is átgondolta, miként is hangozhatott az a mondat másképp értelmezve...

Tehát egy megállóval Anna lakása elôtt szálltunk le, ahonnan az én buszom indul. A villamos elment. A következô talán fél óra múlva jön. Elindulhatunk gyalog is, de én már se így, se úgy nem érek vissza az utolsó járathoz. Tanakodtunk, azaz vitatkoztunk, mi is legyen. Anna hozta a formáját, hogy ô minden további nélkül hazatalál. Ez persze igaz, csakhogy eltöltöttem ezen a környéken pár évet, ismerem is, mint a tenyeremet. Fôleg a rosszabbik oldaláról... Ennek ellenére hagytam magam meggyôzni... Na ez volt a baklövés.

Anna persze azért "kötözködött" még egy kicsit, már ott helyben, amíg a busz el nem indult. Elôhozza a sörrel kapcsolatos meglehetôsen tartózkodó viszonyomat. Én legalább is így fogalmaznám meg azt, amit ô sokkal célratörôbben mond ki. Ehhez azt még tudni kell, hogy a szakest erre az állapotra a sörimpotencia kifejezést használja. Tehát Anna nekem szegezi a kérdést, eme fogyatékosságom csak a sörre, illetve az alkoholokra terjed-e ki? Ezt most ha nem adom vissza fonákból, oda a megmaradt kevés tekintélyem is, úgyhogy visszakérdezek, kívánja-e a bizonyítást itt helyben? (Közben aggódva és lopva körülnézek, de hál' Istennek, senki nincs a környéken.) Anna nevet, tehát sikerült elpoénkodni... Meredek volt...

Hazafelé próbálom összeszedni az agyamat, de nem nagyon megy. Azt például határozottan tudom, hogy haza kellett volna kísérnem Annát, mert még baja esik és az az én lelkemen szárad majd. Azt viszont sehogyan nem tudom kiszámolni, amit mondott, csak poénból mondta-e, vagy tényleg akart valamit? Dávid miatt is, magam miatt is jobb lenne, ha csak játék lenne az egész. Azt se tudom, Ildikó szóba áll-e még velem... A fene egye meg a hülye fejemet, miért hagyom magam csôbe húzni?

Három nappal késôbb, hétfôn. Végigrobotoltam a hétvégét, hogy a hálózatos feladatokkal kész legyek. Nem is csak magam miatt, hiszen még három hölgy megbízását kell teljesítenem. Szerencsére egy srófra jár a sor, egyszerű dolgom mégsincs. Ildikó a megbeszélt idôben megjelenik, átveszi az elkészült feladatokat, a megoldást el is magyarázom neki. Közben kicsit aggódva figyelem, neheztel-e, de erre utaló jeleket nem találok. Nincs, vagy nem mutatja. Rákérdezek, milyen volt a szakest további része. Nos, még úgy másfél órát daloltak a tanszékvezetô irányításával. Jó volt, de nélküle lehet, mégjobb lett volna...

Anna szóba kerül, de csak olyan értelemben, miképpen sikerült bejutnia. Persze egy boszorkányt elég csak emlegetni, s már meg is jelenik. Még életben van, nyugodnék meg, de rögvest azzal nyit, majdnem megjárta. Miután elhúzott velem a busz, két "brazil" kezdte követni. A vége egy tisztes százas sprint lett...

Ildikóval együtt ebédeltünk. Dávidról és Annáról beszélgettünk jobbára. Kicsit megnyugtatott, hogy Ildikó sem érti Anna dolgait, nem én vagyok tehát a hülye, vagy nem én egyedül... Ugyanis szegény Dávid kivirágzik a maga csendes módján, ha megtudja, találkozik Annával, és szomorú lesz, ha mégse. Anna meg azt válaszolta Ildikónak, szó szerint, hogy Dávidot nagyon kedves barátjának tartja, de férfiként nem érdekli...

(Nem titok, hogy azt gondoltam, összejönnek, de ebben egy kívülálló csak árthat. Aztán persze múlik az idô, senki sem lát a jövôbe...)

Sokféleképpen végzôdhetett volna ez a szakest. Nem lett fordulópont, nem oldott meg egyetlen problémát sem, de legalább nem is okozott újabbakat. S ez azért végül is jó dolog.