Tiszavirág

Jansen kapitány ugyanis nem űrhajós volt. A Betida holdján lévô bázis biztonsági fônökeként szolgált, mellette az ökológusok munkájában vett részt. Nem is került volna sor arra, hogy egy leszállóegység irányítópultját kezelje, ha Dave Grindel nem tűnik el odalenn. A világhírű biológus elveszte óriási botrányt kavart a Földön, az itteniek pedig olyan helyzetbe kerültek, hogy az egész banda állása Grindel megtalálásától függött. Így aztán a nyomozati tapasztalatokkal rendelkezô fôrendészt a Flotta oktatói afféle gyorstalpalón próbálták beavatni a bolygóra szállás rejtelmeibe.

Amíg a dzsungel lombkoronájának szintjére nem ért, nem is volt semmi probléma. Sôt, elkönyvelhetett magának egy jó pontot.

Két oka is volt annak, hogy az erdôségnek éppen ezt a részét választotta ki a landolásra. Jónéhány óriásfa emelkedett itt ki egymás mellett a dzsungelbôl, a talajtól százötven méterre magasodva. Az ilyen hely az amazonok egy nagyobb csoportosulását sejttette. A másik ok egy fémes villanás volt, amit még nagy magasságból észleltek a műszerei errôl a környékrôl. Ez a második jel reményt adott a kutatásban.

A bolygó lakói, e kecses, repülô lények ugyanis nem használtak fémeket. Ami azt illeti, semilyen eszközt nem fedeztek fel náluk, a fák húsos leveleinek letépkedéséhez (ez volt az egyedüli élelmük) nem is volt szükségük mesterséges tárgyakra.

Persze nem biztos, hogy a fém jelenléte azt mutatja, hogy Grindel itt van, hisz az űrállomás személyzetének bármelyik tagja hagyhatott emlékeket az amazonoknál. Azok az emberek, akik a Betida értelmes lakóinak kétes híre ellenére közéjük merészkedtek, és vissza is tértek, nagy kacsintások közepette mesélgették a kizárólag férfiakból álló földi expedíció tagjainak, hogy a lentiek pontosan olyanok, mint az otthoni lányok, és hajlandók is pontosan ugyanazt csinálni, egy-egy kivénhedt konzervnyitóért, vagy csak úgy.

Az ilyesmirôl Chris-nek megvolt a véleménye. Ô is látta már képeken, filmeken az amazonokat. Tényleg hasonlítottak a földi nôkre. Zöld hajuk és az emberénél nagyobb szemük azonban szerinte kétségtelenné tették a faj idegen voltát. Kétéves küldetés asszonyok nélkül nem semmi, Chris mégsem értette hogyan kelthetnek ezek a lények nemi vágyat.

Sajnos pontosan azért ütött be a krach, mert Jansen lebecsülte az erdôs planéta lakóinak az emberre (a férfira) való hatását.

Amint a leszállóegység a lombkorona magasságába ért, hatvan-hetven kecses, meztelen leánytest röppent a levegôbe és körülrajzotta a masinát.

Chris épp az egy helyben lebegés beállítását kisérelte meg, amikor észrevette a tôle két-három méterre manôverezô, és érdeklôdve figyelô bolygólakókat.

A hatás leírhatatlan volt! Ezek... egyszerűen emberek voltak. Megannyi tizenéves lány. Még a mellbimbó és a fanszôrzet sem hiányzott. És a hajuk! Mögöttük úszó, vagy testüket körülölelô zuhatag. Észrevette, hogy nem is mindé zöld. Akadt közöttük jócskán fekete és sárga is. Az űrkabin ablakán kiváncsian belesô szemek sem látszottak idegennek, így, közelrôl nézve. Igaz, a halánték felé kissé jobban kiterjedtek, de ez a furcsaság még csak fokozta az összbenyomás lenyűgözô jellegét.

És ami valósággal sziven ütötte Chris-t, az amazonoknak nem voltak szárnyaik. Csak röpködtek ide-oda, mintha gondolati parancs szüntetné meg körülöttük a gravitációt. A férfi korábban valahogy nem gondolt erre. A felvételek mind szembôl és nagyobb távolságból mutatták a Betida lényeit. Lehet, hogy többen is említették neki a szárnyak hiányát, de a kapitány ezeket az utalásokat nem jegyezte meg. _gy lehetett ezzel, mint az egyszeri paraszt, amikor a zsiráfról meséltek neki. Ösztönösen elutasította, hogy egy repülô fajnak nincs szárnya.

Igazi eltérés nélkül nem tudta "lényeknek" tekinteni a jópár gyönyörű tündért, így hát rossz kapcsolót fordított el, és rövidzárlatot okozott a gravonjában.

A komp elvesztette egyensúlyát és lezuhant.

A milliónyi inda, ami a dzsungel fáit összekötötte, megtartotta valamelyest a tonnányi testet. A kabin fokozatosan lelassult, majd függve maradt, ott himbálózott a liánok foglyaként.

Chris elôször légzôsisakját ellenôrizte.

A bolygó légköre 22% oxigént és 78% nitrogént tartalmazott, a földieknek tehát kiválóan megfelelt volna, ha... nos, ha nem nyüzsög minden köbcentijében néhány ezer "galóca". Ezek a mikroszkópikus méretű, gombaforma élôlények bénító idegméreghez hasonló anyagokat választanak ki, ezért az ember számára minden lélegzetvétel a halált jelentette megfelelô szűrô nélkül.

Az űrállomás tudósai (pontosabban egyik, az amazonokra áhítozó) csoportjuk kifejlesztett egy átlátszó, szűrôrostéllyal ellátott sisakot, így űrruhára nem volt szükség. A második, amirôl meg kellett gyôzôdnie, hogy nem ért-e földet. Akkor ugyanis nem léphet ki, rögtön felfalnák a turkók. Ezek a fekete, szivar alakú vadállatok ezrével nyüzsögtek az erdô altalaján, és minden szerves anyagot bekebeleztek, ami az útjukba került, még a gumit és bizonyos műanyagokat is. A hat lábon rohangáló fenevadak némelyike a három méteres hosszúságot is elérte.

Szerencséje volt. Az űrkabin a talajtól néhány méterre állapodott meg, közvetlen veszély nem fenyegette. Alatta azonban már gyülekeztek a fekete szörnyetegek, sajátos, kaffogó hangokat adva, és éles fogakkal teli szájukat tátogatva.

Chris összeszedett egy hátizsákra való műszert, élelmiszeres tubust, elsôsegélycsomagot, miegymást, majd a leszállóegység ajtajából egy lendülettel átugrott a legközelebbi fa egyik oldalágára. Éppen idejében tette, a következô pillanatban a tonnás szerkezetet tartó indák elszakadtak, s a komp nagy zajjal leesett.

Nem fordított rá figyelmet. A turkók nem tudnak a belsejébe férkôzni. A szigeteléseket lerágják, de ezen a gondon lehet segíteni.

Felnézett, a legalább tíz méter átmérôjű fôtörzs mentén. Hogyan jut fel vajon? Jobbat nem tudván kitalálni, mászni kezdett. A liánok a segítségére voltak, mégis nagyon lassan haladt.

A Betidát valójában nem ismeri az ember, bárhonnan érheti kellemetlen meglepetés. Amikor kiderült, hogy az amazonok értelmes lények, a földi központ megtiltotta a szabad mozgást a felszínen. Ezt sokan elég hülye döntésnek látták, és eszük ágában sem volt betartani.

Chris azonban tudta, hogy az óvatosságnak megvan a maga sajátos oka.

A Betida lényeinek ellenséges szándékaira semilyen bizonyíték nem volt, mégsem véletlenül kapták az amazon nevet. A bolygót felfedezô űrhajó legénysége például nyomtalanul eltűnt, azóta sem kerültek elô sem holtan, sem elevenen. A hivatalos magyarázat úgy hangzott, hogy óvatlanul kijöttek a felszínre, és a turkók áldozataivá váltak. Igen ám, gondolta Chris nyomozó agya, de akkor széttépett ruháik hogyan kerültek a vezérlôterembe? Ez a kérdés másnak is eszébe juthatott, mert mire ôt, Chris-t idehelyezték, már elterjedt, hogy a bolygó nôi lakói felfalják a férfiakat. Hiszen hol vannak a saját férfiaik? Nemiségük annyira nyilvánvaló, hogy a hímek hiánya legalábbis gyanús volt.

Az amazonok persze azt állították, hogy még csak nem is találkoztak az elsô hajó legénységével. Az ô másik nemükre való utalásokat pedig úgy látszott, meg sem értették.

Néhányan azonban azóta is eltűntek, ezért a helyzetük korántsem volt ideális. És sajnos, éppen kutatók vesztek el, és nem azok, akik csábítani szöktek le.

Ellenlépést nem akartak tenni, hisz bizonyíték nem volt az amazonok ellen.

De volt egy másik ok is. Több turkót találtak hosszában felhasítva, mintha valami irdatlan karom vájt volna beléjük. A bolygólakók esküdtek, hogy ezek a fenevadak egymást nem bántják. Akkor viszont lennie kell egy csúcsragadozónak, ami számára még a turkó sem ellenfél.

-- Nem pihenni még!

A vékony éles hang felrázta Chris-t gondolataiból. Ösztönösen a törzsnek vetette hátát, és elôkapta a pisztolyát.

A zöld hajú lány néhány méterrel fölötte himbálózott egy hintaszerűen összekötözött liánon. Lógázta formás lábát, és látszólag ügyet sem vetett a fegyverre.

-- Arra fenn -- mutatta -- szó nem ismer.

Kézmozdulatokkal magyarázta el, hogy a fa több ágra bomlik mindjárt, s ott szusszanhat egyet.

Chris kínlódva megtette a hátralévô métereket, majd lerogyott az avarral borított mélyedésben. A lány kacagva mellé hemperedett, mire a kapitány kis híján felugrott ijedtében. Na, na, nyugtatta magát, nem fogja kiszívni a véredet. Bár nem volt egészen biztos ebben, azért ülve maradt.

Megcsapta az amazon illata. Nem földi volt, de nagyon kellemes, különbözô virágokat idézett.

A lány ránézett és elmosolyodott.

-- Mit te akarsz? Te is kefél akarsz?

De még mennyire, akarta mondani Chris a látvány és az illat hatása alatt. Aztán erôt vett magán.

-- Nem. Én azért jöttem ide, mert keresek valakit.

Direkt lassan, tagoltan beszélt, a nô arcán mégis értetlenség tükrözôdött.

-- Keres? Akkor miért ide le jönni? Turkót keres? Hülye.

Na, igen. Így is fel lehet fogni.

-- Balesetet szenvedtem.

-- Baleset? Nem ismer.

Chris értelmetlennek tartotta részletezni a helyzetét. Felmutatott.

-- Oda szeretnék menni. Csak nehéz. Tudsz segíteni?

Az amazon, társnôihez hasonlóan 15o és 165 centi közötti magasságú volt, s bár egyáltalán nem látszott girhesnek, sôt nagyon is arányos, harmonikus benyomást keltett, jó ha negyvenöt kilót nyomott. Most fitymálóan végigmérte.

-- Nagy egy darab -- mondta, aztán legyintett. -- De baj nincs.

A következô két órában átmentek Tarzanba, liánokat megragadva lendültek tovább, mindíg egy kicsit magasabbra, mint kiindulópontjuk. Chris izzadt, nem mert lenézni, egy párszor alig tudta megôrizni egyensúlyát a vékonyabb ágakon, vezetôje magabiztossága mégis megnyugtatta. Baj nincs, baj nincs, hajtogatta állandóan a lány. Mindig a megfelelô indát választotta ki, s az ugrások íve is jó volt.

Odafönn a fák számtalan ágra bomlottak, jókora mélyedéseket hozva létre az elágazások kezdeteinél. Chris úgy becsülte, többszáz amazon él ezen a helyen. Egy-két vastagabb ágba üregeket vájtak, a legtöbb négy-öt méter átmérôjű is megvolt. A lány az egyik ilyen helyiségbe vezette a kapitányt. Kisvártatva vagy húsz amazon vette körbe kíváncsian.

A szép nôknek ez a tömege lassan minden önuralmát elnyomta volna, ha nem vesz észre valamit. Az amazonok többsége földi tárgyakat viselt a nyakában, összesodort hajszálakra aggatva. A "kefél-emlékek", mutogattak büszkén az elromlott karórákra, félredobott kanalakra, különbözô jelvényekre. Egyikükön Chris DG monogramos öngyújtót fedezett fel. Amikor eljutottak tudatáig ezek a névbetűk, rögtön felugrott.

Illemmel mit sem törôdve durván megragadta az amazon karját.

-- Ki adta ezt neked?

Amaz nem rémült meg, inkább csak meglepôdött.

-- Hát az ember -- válaszolta.

-- De melyik ember?

Az összes lány hirtelen hallgatásba burkolózott, s Chris érezte, hogy túl messzire ment.

Újra leült.

-- Figyeljetek -- mondta. -- Nem akarok én nektek semmi rosszat. De,... hogy is mondjam, nem szép dolog elfogni a mieinket.

Izgatott csacsogás támadt, majd kiderült, hogy az "elfogni" szót nem értik.

Chris megvakarta a fejét. Nehéz kenyér!

-- Ha egy ember nem akar itt maradni... -- kezdte újra, de az öngyújtós amazon közbevágott.

-- Akar! Én van nem az elsô neki. Ô mond, ha egyikünk elmegy, rögtön más azonnal.

-- Vagyis saját jószántából maradt köztetek?

Ez bonyolítja a helyzetet, gondolta. Neki vissza kell vinnie Dave Grindelt, még akarata ellenére is. Az egész űrállomásnak a fejét veszik, ha nem így tesz.

Rámutatott Dave fekete hajú szeretôjére.

-- Te most odavezetsz hozzá!

Az amazon megrázta a fejét.

-- Nem szabad tudni nektek, hogy ô van itt. Ô mondott.

-- Én nem akarom bántani azt az embert. Csak beszélni szeretnék vele.

-- Vár -- közölte a lány és elviharzott.

Néhány perc múlva újra ugrálás következett, végül egy még nagyobb üreghez érkeztek.

Grindel kezét nyújtva jött eléje.

-- Nem láttam értelmét rejtôzködni. Te úgyis megtalálsz, Chris, amilyen jó orrod van.

Az üreg emberi tárgyakkal volt tele. Székek, asztal, s az egyik sarokban egy teljes hordozható laboratórium.

Jansen körülpillantott.

-- Nem mondom, jól felszerelkeztél! Még a zseblabidat is elhoztad. Talán vizsgálgatod is a háremedet?

Grindel megcsóválta a fejét.

-- Mire ez az indulat Chris? Te tudod, hogy én ki vagyok. _gy ismersz, mint aki azért megy el valahová, hogy hetekig hancúrozzon?

- Apropó, nem mondanád meg, miért tűntél el? Mindenkit ki akarnak rúgni miattad.

-- Dolgozom, te nyakas szamár! -- A tudós is ingerült hangon felelt.

-- Jó -- folytatta, miközben befelé tessékelte a kapitányt --, a kedvemet is töltöm velük. De szerinted el lehet ezt hosszú távon kerülni? Egyik a másik után jön, hogy na, kefél, kefél? Adj valamit nekem és akkor kefél. És mind olyan mint egy istennô.

-- Vagy inkább, mint egy szirén -- mondta Chris rosszmájúan, de már nyugodtan. Dave elôbbi vallomását teljesen meg tudta érteni.

A biológus a laborpadon matatott, de most hirtelen feléje fordult.

-- Nem! Az amazonoknak semmi közük az eltűnésekhez. Másról van itt szó. És éppen ezért vagyok itt.

-- Felvilágosítanál?

Grindel elgondolkodva nézte.

-- Nem tudom. Azt hiszem, csak ártanék vele ezeknek a kislányoknak, márpedig én ôértük indítottam harcot.

Látva a másik furcsálló tekintetét, elmosolyodott.

-- Ne nézz ôrültnek, Chris. Gyere, néhány dolgot azért mutathatok.

Beállította a mikroszkóp lencséjét.

-- Ugye te értessz a biológiához?

-- Ökológus is vagyok - bólintott Jansen.

-- Akkor nézz bele, és mondd el, mit látsz.

A kapitány sokáig nem szólt.

-- Mi baj van? Talán nem tudod feleleveníteni a tanulmányaidat? -- most Grindel hangja volt gúnyos.

-- Nem, nem. Csak elég nehezen hiszem el, amit látok.

-- Márpedig elhiheted. Én magam szintetizáltam ezt a géncsoportot. Minden amazon DNS felépítésének ez az alapja.

Chris nehézkesen lehuppant az egyik székbe.

-- Nem értem. Ez a génkép két nemet jelez a fajnál. Hol vannak a férfiaik?

-- Nincsenek hímek -- válaszolta Dave. -- Láttad a kunkort a tizedik sorban? Az a blokk. Azon a ponton minden lény nôneművé alakul. Hogy mi módon került be a gátlás, még nem tudom.

-- Dehát hogyan szaporodnak akkor? -- kérdezte a fôrendész, miközben újra a mikroszkóp fölé hajolt.

-- Csak lassan a testtel. Ez már olyan kérdés, amirôl egyelôre nem beszélhetek. De elmondok valami mást, a természet egy újabb tévedését. Tudod meddig él egy amazon?

A másik karját széttárva jelezte, fogalma sincs.

-- Három hétig.

-- Tessék?

-- Bizony! Huszonegy napuk van. Mire juthatnak ezalatt? Semmire. Pedig értelmesek. Te is tapasztalhattad, viszonylag elfogadható szinten beszélik a nyelvünket. És ezt a szintet öt-hat nap alatt érik el!

Fel-alá kezdett járkálni.

-- Igaz, újjászületnek, de ez megint a titkos információk közé tartozik.

Chris az "újjászületnek" szóra összerezzent. Miért hallgatja ezt a magasröptű fickót? Hisz nem ez a feladata.

-- Dave! -- lépett közelebb hozzá. -- Mindez nagyon szép. De otthon, a bázison sokkal jobb körülmények között tudnád ezt a kérdést tanulmányozni.

-- Egy fenét! -- jött a dühös válasz. -- Elôbb mindenféle tanulmányt kéne írnom, aztán hivatalos engedélyt kellene szereznem a kisérletekre. És közben egy rakás hülye alak ütné bele az orrát az ügybe. Nem beszélve szakmai irígyeimrôl, akik világgá kürtölnék, hogy amit állítok, marhaság.

Jansen elôvette a fegyverét.

-- Dave, én erre nem lehetek tekintettel...

Ezután minden nagyon gyorsan történt.

Az eddig az üreg szájánál meghúzódó amazon egy hatalmas ugrással Chris-re vetette magát

-- Nem bánt! Nem bánt! -- kiabálta s közben azon igyekezett, hogy kiüsse a kezébôl a pisztolyt. A kapitány, ahogy próbálta lerázni magáról a lányt, véletlenül elsütötte a sugárfegyvert. Csak amikor sikerült a sarokba vágni a fekete hajú támadót, vette észre, hogy lövése a biológus légzôsisakját hasította fel.

Felordított.

-- Uram Isten!

Egy oxigénpalackot kezdett elôráncigálni hátizsákjából, bár nem remélte, hogy Grindel kibírja addig lélegzetvétel nélkül.

Mire odafordult, amaz teljesen levette a sisakját.

-- Úgyis kényelmetlen volt már -- nézett fel szomorúan mosolyogva.

Jansen döbbenten állt.

-- Te élsz? Beszívod az idegmérget, és élsz?

-- Idegméreg! -- nevetett fel idegesen Dave. -- Az anyátok kínja inkább! A galócák vegyi szerkezete annyira bonyolult, hogy nem értettétek meg. Egyszerűen kiragadtatok egy molekulacsoportot, amely cianidra emlékeztet, csak hogy fel tudjatok mutatni valamit a Földnek.

-- Eszerint a Betida levegôje ártalmatlan?

-- Nem, nem az. Nekem sem lehet sok hátra.

Legyintett.

-- De hagyjuk a locsogást. Most már kénytelen vagyok elmondani neked mindent, és csak remélhetem, hogy megértessz. Figyelj! A galóca nem öl meg, de átalakít.

-- Átalakít? Mivé?

-- Turkóvá.

-- Micsoda?

-- Egy példátlan evolúciós félrelépés elôtt állunk, Chris! A helyi természet útjára indította ezeket a lényeket. Jó munkát végzett, hisz az amazonok értelmesek, egy magasabb fejlôdési fokozatot képviselnek. És akkor valami közbejött. Ismétlem, még nem tudom, mi volt az, de talán nem is fontos. A lényeg, hogy a tizedik sorba beférkôzô kunkor megakadályozta, hogy szaporodjanak. Természet bácsi persze küzdött a hiba ellen. Mivel nem talált megoldást, gyorsan létrehozott egy patthelyzetet, hogy az értelem megmaradjon, ha szaporodásra nem is képes. Jöttek a galócák. Az amazon, amikor lejár az ideje, turkóvá alakul, aztán, újraszületve, ismét visszatér.

-- Akkor a felhasadt turkók...

-- Igen. Nem egy nagyobb ragadozó támadása, hanem a kifejlett, az újra kifejlôdött amazon kiröppenése ölte meg azokat.

-- Az eltűnt emberekkel is ez történt hát. Megsérült a sisakjuk, és...

-- Csakhogy -- folytatta izgatottan Grindel --, ez a pánikintézkedés is hibás volt! Az amazon csak három hétig képes megôrizni emberi alakját a galócákkal teli légkörben. Ezalatt semmit nem tehet. Azután negyven, igen, negyven évig turkóként kénytelen létezni. És minden tapasztalata elvész, amire korábbi életében szert tett. Ez az igazi tragédia, Chris. Emiatt jutott ez a magasrendű értelem teljes zsákutcába. Az egyed faji emlékezete megvan, tudja, milyen levelet kell megennie, hogyan kell ugrálnia, repülnie. Az amazonok azt mondják, a turkólétet egyáltalán nem érzékelik. Egyszer csak elálmosodnak, elveszítik eszméletüket, aztán hirtelen a fák tövében térnek magukhoz, amint éppen elhagyták bábukat. Ahogy mesélték, a létükre, ezen belül a nevükre, mások neveire és arcára is emlékeznek, nem felejtik el a nyelvüket sem, vagyis az én-tudatuk folyamatos. ¦m semilyen konkrét információt nem tudnak átvinni az újabb életbe. Tehát ha én negyven év múlva amazonként újra megszületek...

Chris nagy levegôt vett.

-- Ez fog történni, azt hiszem -- vágta el a készülô tiltakozást a biológus. -- Nos, ha újraszületek, tudni fogom, hogy ember voltam, és Dave Grindel volt a nevem, tudni fogom, milyen az emberek külseje. Ám a földi nyelvet újra kell majd tanulnom, nem is beszélve a tudományomról. Csakhogy erre nem lesz idôm huszonegy nap alatt.

Ránézett társára.

-- Hacsak át nem veszed a helyemet.

-- Mit tehetnék én? -- kérdezte megsemmisülten Chris.

A biológus a laborasztalra mutatott.

-- Ott a naplóm. Látni fogod belôle, hogy közel járok a megoldáshoz. Máris kifejlesztettem egy szérumot, ami a három hetet negyven napra nyújtja. Még nem próbáltam ki az amazonokon, neked kell majd megtenned. A gátló gén eltávolítására is kidolgoztam módszereket. Végig kell próbálni azokat is.

Megint leintette a készülô közbeszólást.

-- Hogy miért kell mindezt megtenni? Chris, az evolúció nem egy jószándékú alapítvány. Ha észleli, hogy egy fejlôdési vonalból nem lehet többet kihozni, az nem képes már tovább haladni, kíméletlenül elsöpri. Ezek a csodás lények, ha hagyjuk, el fognak tűnni a turkóikkal együtt néhány évszázad alatt.

-- De szabad-e így beleavatkoznunk egy idegen világ fejlôdésébe?

Grindelen látszott, hogy rosszulléttel küzd, de azért erôs hangon válaszolt:

-- Ó, a szép szavak! A be nem avatkozás! Látod, ezért akarok rejtve maradni. Az egész földi tudományos világ azt mondaná, hogy Istennek képzelem magam, és letiltaná a vállalkozást. Márpedig én úgy érzem, nagyon is sok közünk van az itteniekhez. Ha úgy tetszik, az én elvem az: mi, emberszabásúak tartsunk össze! Segíts nekem, Chris! Az embereknek csakis akkor szabad tudomást szereznie a történtekrôl, amikor a folyamatokat már nem lehet visszafordítani.

Hangja köhögésbe fúlt.

Ekkor a fekete amazon rontott be harmadmagával.

-- Távol, távol! -- kiabáltak Chris-re, és körbevették Grindelt.

A férfi borzalmas módon torzulni kezdett. Bôre feketére vált, alakja megnyúlt. Csikorgó, visító hangok hallatszottak, s végül a tudós helyén egy méteres féreg vonaglott. Az amazonok megragadták, kicipelték az üregbôl, és a mélybe vetették.

Visszatérve az egyik zöld hajú odamosolyogta a férfinak:

-- Nem meghal. Ruganyos. És majd visszajön.

Hirtelen megreccsent a rádiója. A bázisparancsnok dühödt hangja hallatszott.

-- Jansen! Az Úristenit magának! Az volt a parancsom, hogy hatóránként jelentkezzen. Mi a fene történik odalenn?

-- Ööö... -- dadogta az apró szerkezetbe Chris --, elnézést, de azt hiszem fontos nyomra bukkantam, az után kutatva töltöttem az idôt.

-- Hála a Mindenhatónak! -- könnyebbült meg a parancsnok.

-- De, uram!

-- Na?

-- Van egy gond. Ez egy nagyon áttételes nyom. Azt máris biztosan mondhatom, hogy Grindel él. De pillanatnyilag még nem tudom, a bolygó melyik részén találom meg. Lehet, hogy hónapokat kell töltenem idelenn. Engedélyezi?

-- Méghogy engedélyezem? Kapitány, megtiltom, hogy a fôtudor nélkül betegye a lábát ide. Azt se bánom, ha két évig keresi.

Chris elmosolyodott.

-- Annyi idôre nem lesz szükség, uram -- mondta a már kikapcsolt szerkezetnek.

Leült az avarral borított, puha talajra, és kényelmesen elhelyezkedett. Aztán odaintette az egyik zöld hajú szépséget.

-- Látod azt a kocka alakú dolgot, ott az asztalon?

-- Ó, tudni, mi az! Nappló az!

-- Remek! Hozd ide szépen, kislány!