Boldog Újévet!

Ugyanis szilveszter van.

A város már bemelegít a nagy eseményre, itt is, ott is szólnak a dudák, igaz még elszórtan és röviden. Valahonnan durranás hallatszik, úgy látszik, tesztelik a légvédelmi petárdarendszert, vagy esetleg a nagyi nyúlt rossz helyre, amikor az üvegeket keresgélte az erkélyen, béke füleire...

Fél tízkor átveszem a szolgálatot "kéz alatt", a központot majd a hivatalos idôpontban hívom. Reméljük addig nem lesz semmi zűr. A forgalom a szokásosnál valamivel kisebb, a műszakváltós járatok már lementek a gyárba, nagyjából egy óra múlva érnek vissza, utána végeznek is. A mai rendkívüli napra külön menetrend került kiadásra. Átnézem, nem veszélyes, ma éjszaka két buszom fog háromig 35-ösben körözni. Viszont kényelmetlen, mert egész éjszaka forgalom lesz.

Tízkor bejelentkezem, majd fél tizenkettôig elintézem a papírmunkát és sorban beküldöm a végzôsöket a telepre. Fél egy körül az utolsó két busz is végez majd, egyikükkel beküldöm a "postát", azaz a nap során felgyűlt menetleveleket, jegyzôkönyveket, miegyébmást. Utána a hajnali hármas kezdésig lazíthatnék is, ha nem lenne szilveszter.

Más napokon az éjszaka fele gyakorlatilag eseménytelen. Van nagyjából két és fél óra üresjárat, ezt többféleképpen is ki lehet tölteni. A lustábbak, mint én, aludni próbálnak élesre hegyezett füllel. Az URH-n (és néha a telefonon is) egyes, álmatlanságban szenvedô szadista központi irányítók elôszeretettel kérdezik körbe az éjszakás menetirányítókat, hogylétük felôl érdeklôdve. Általában az elsô ilyenre még szabályosan jelent vissza mindenki (ugyanis aztán arra számítanak, hogy a szokásos ellenôrzés megvolt, lehet aludni), de a megismételt körökben, amennyiben volt bátorsága a központnak ebbe is belefogni, érdekesebb válaszok születnek.

Többször szólított hölgy: Bocs, nem hallottam, mert vonyít a Jocó... (Jocó a reptér ôrkutyája, alighanem telihold van...)

Friss, fiatalos: Öreg, baromira zavarod a Petôfit, szállj ki!

Rejtvényfejtô: Csatornában élô agresszív rágcsáló, hét betű, ki vagy?

Reszelôs hang: Lajoskám, ilyenkor otthon az asszonyt, ne a mikrofon gombját...

Más is megzavarja az éjszaka nyugalmát. A személyzeti járatok közül én is számíthatok kettôre, dudaszóval kedveskednek majd, ki kell intenem, hogy megvagyok.

Legutóbb mókás esetem volt egy kedves utassal. Idôsebb úr, alkohollal alátámasztott jókedélyben lubickolva állított be az éjszaka közepén, érdeklôdve, mikor jön a busza. Negyed óra alatt tisztáztuk, melyikre gondolt a harmincvalahány vonalból. A bükkszentlászlóira. Nagyon jó, az a Marx térrôl indul, innen nagyjából öt kilométerre, ha most elindul gyalog, virradatra az elsô buszhoz oda is ér -- mellesleg közben kijózanodik, teszem hozzá magamban. Az öreg viszont köti az ebet a karóhoz, hogy ô itt kivárja a buszt. Legyen, gondolom, pár év múlva talán innen is lesz Szentlászlóra járat...

További fél órát vagyok kénytelen a kedves utassal kínlódni, mert ha egy kicsit magára hagyom, rögtön zörget az ablakomon. Próbálom rábeszélni, hogy fogjon taxit, vagy inkább én hívok egyet, mindkettônknek jobb lesz... Nincs semmi baj az úriemberrel, nem tör, nem zúz, nem kötözködik, épp csak be nem áll a szája és töményen árad belôle az alkoholbűz.

A fél kettes személyzeti ránt ki a bajból. Mondom az öregnek, hogy íme, itt a busz, amire várt. Elégedetten fel is száll, az ajtóból még kapok tôle, fiatal koromra tekintettel, életreszóló tanácsokat. Aztán végre(!) elindul a busz. S ekkor leesik az állam. Az éjszakás sofôrök közt akad olyan, aki egy vonal utolsó pár fordulóját teljesíti, utána éjszaka a személyzeti járatokban forog és hajnalban visszaáll az eredeti vonalára. Emiatt aztán nem veszi le a táblákat. (A személyzeti, mivel nincs a nyilvános menetrendben, így száma és táblája sincs, bár nemcsak vállalati dolgozók vehetik igénybe. A lesötétített, többnyire tábla nélkül közlekedô buszokra úgyis csak az száll fel, aki ismeri ezek menetrendjét és végcélját.) Szóval most van tábla, méghozzá 68-as. A bükkszentlászlói járat...

Itt, a Kilátóban a kihalt környék ellenére sincs egyedül az ember. Gyakori vendégek a rend ôrei, akik a buszvezetôk éjszakára elhagyott pihenôjében fújják ki magukat, megmelegednek, s úgy indulnak tovább. Gyanítom, néha szunyókálnak is egy keveset, de ez alighanem szolgálati titok. Ha alszanak is, éberek maradnak, akárcsak én, egyszerre kapunk frászt a nagy csendbe belereccsenô URH-tól. Aztán tisztázzuk, melyik testületé a hang.

Hajnalban újra látom ôket, jönnek kávét tankolni. Itt kávésnéni nincs, tehát magad uram... Negyed négytôl fél hatig folyamatosan töltöm és ürítem a kávéfôzôt, közben azon imádkozom, fel ne robbanjon. A menetirányító számára fenntartott hely ugyanis szűk, egy szék, egy asztal, balra egy polcos szekrény a formanyomtatványokkal, jegyzôkönyvekkel, elsôsegély-cuccal, alkoholszondával, egyebekkel... és kész. Az ajtó jobbra a hátam mögött, a kávéfôzô balra, ha szétdurran, tiszta zacc lesz a hátam... Persze, miközben jön le a következô adag, azzal is foglalkoznom kell, amiért a vállalat fizet: a forgalommal. Jönnek tehát a sofôrök, felveszik a számukat, fizetnek egy kávét és mennek szolgálatba. Többen megjegyzik, hogy bikaerôs kávét állítok elô. A dörzsöltebb itteni menetirányítók ugyanis kavarnak a zaccal, én viszont kezdôként kávét használok... Nem egy nagy üzlet, akkori árakon egy adag öt forint (zenével hat), épp csak visszajön a befektetés. Viszont muszáj csinálni, mert a sofôrök elvárják.

Ráadásul mindezt kicsit nyúzottan. Ha ugyanis megpróbálok az éjszaka közepén valamennyit aludni, azt csak a székemen tehetem meg, ülve. Ezzel biztosítom, hogy a telefonra és az URH-ra is azonnal válaszolni tudjak. A széken való alvásnak aztán több különbözô módozata ismert. Lehet az asztalra borulni, összekulcsolt kezeinken nyugtatva fejünket. Nem rossz póz, csak az ember háta beszakad egy idô után és a légzést is akadályozza kissé. Lehet a széken hátradôlni, fejet hátraejteni. Ehhez viszont erôs nyak szükséges és horkolás lesz belôle. Van aki azzal az értékes képességgel bír, hogy alvás közben sem kapcsol ki az egyensúlyérzéke, így megkísérelheti az egyenes derékkal való alvást. Legfeljebb nagyot esik. Egy viszont biztos: az egy-két órás félálom bármilyen testhelyzetben történjen is, nagyon merevvé teszi az izmokat, ami elég kellemetlen.

Milyen alternatívák adódnak az éjszakai szolgálat eltöltésére? Lehet rádiót hallgatni vagy magnózni. Lehet olvasni, keresztrejtvényt fejteni. Lehet más éjszakás kollégákat zargatni, ha az ember nem félti az életét. Dolgozni is lehetne, de erre az üres két órára nem marad semmi elintéznivaló, hiszen a "postát" fél egyig el kell küldeni. Akárhogy nézzük, ez a két óra üresen marad. Ez valahol fárasztóbb, mintha volna mit csinálni, mint a Tiszain, ahol egész éjszaka megy a körmölés.

Lassan itt az éjfél, döbbenek rá, s itt az új év. Még nem tudom, hogy az új évben végre felvesznek a fôiskolára és új munkaköröm lesz, hogy a hobbiként és szórakozásból művelt számítógépezés kenyérkeresô foglalatossággá válik számomra és jóval nagyobb lehetôségeket nyit meg, mint amit remélhettem. Itt és most az órára figyelek. Azon gondolkodom, milyen furcsa dolog is munkával tölteni a szilvesztert és az év fordulóját.

Nem mintha lett volna jobb programom. Ha már választani kellett, én a Karácsonyt töltöttem otthon, családi körben. Most pedig kívülállóként figyelek. Pezsgô nincs, nem is szeretem, meg ahogy a vezetôséget ismerem, le is fognak szondáztatni minden szolgálatban lévôt. Egy buszvezetô van most fennt, pár perccel éjfél után indul le a városba. Poénból kitöltünk két pohár szódavizet, éjfélkor azzal koccintunk. Boldog Újévet!

Az új éveben elsô dolgom pár ismerôst felhívni és köszönteni. Nagy rutinnal gyorsan bonyolítom a hívásokat egymás után, pár percen belül ugyanis összeomlanak a vonalak és legalább fél óráig csak süketen zúg majd a kagyló. Közben odalent a város valósággal felrobban. Fentrôl a Kilátó végállomásáról szinte az egészet belátni. Most tele az ég színes rakétákkal, ahová a szem ellát, káprázatos összevisszaságban. A lakótelepi ablakokból csillagszórókat dobálnak az emberek, kurjongatás, visongás hallatszik fel a durranások közt. Kiszaladok a forgalmi épület elé a látványban gyönyörködni. Nehéz visszaadni, milyen "isteni pozícióból" szemlélni a város tombolását. Pár perc csak, de ezalatt legalább százötvenezer ember örül egyszerre (és indokolatlanul) az új évnek. Még mielôtt fázni kezdenék, elcsendesedik a lárma. Az emberek többsége visszaül a tévéje, vagy az itala mellé, csak pár autós siratja frissen porrá égett járművét...

Az URH-n viszont most a legélénkebb a forgalom. Keresem én is az ismerôsöket. Kölcsönös és általános jókívánságokkal telik meg az éter, hamar akad egy mókamester is, aki szilveszteri műsort szolgáltat. Szállnak a viccek oda-vissza, hülyülnek a szolgálatos sofôrök is, gyakorta egymásra beszélnek, vartyogásba és sípolásba fúl a szöveg. A központ húsz percen át engedi szabadjára az ôrületet, majd ahogy lassan kifullad a dolog, határozottan helyreállítja a rendet és kiparancsolja a további komolytalankodást.

Alig egy óra telt el az új évbôl. Lassan minden a megszokott kerékvágásba zökken vissza. Elcsendesedett a környék, a két műsoron kívüli buszon is alig akad már utas. Szép volt, jó volt, ennyi. Utolsó vendégem a buszüzem egyik csoportvezetôje, aki feljött ellenôrizni. A maradék sofôrrel együtt furulyázunk egyet a szondáinkkal, természetesen feleslegesen. A kisfônök magában morog, átkozza a szerencséjét, amiért így eltolták a szilveszterét. Egyetlen egy ittas kollégát sem sikerült fognia. Akik elrendelték számára a szolgálatot, alighanem már alaposan a pohár fenekére néztek otthon...

Lesz persze pótszilveszter azoknak, akik dolgoztak -- de ôszintén, milyen az? Január elsô, vagy második hetében bulizni a szilveszter jegyében? Pedig a vállalat igyekszik a kedvünkbe járni. Elôször is ilyenkor a létezô legnagyobb pótlékot kapjuk, 50%-ot az éjszakáért és még 100%-ot az ünnepnapért, ezt még további 10% növeli, ha az embernek a hónapban minden műszakból volt legalább 16 órája és kettô vasárnapra esett. A tetejébe pedig szerény egyszeri jutalom is jár, valami kétszáz forint. Az akkori négy-ötezer forintos fizetések mellett ez azért még számított. Továbbá a borítékban ott lapult a meghívó a pótszilveszterre. Egy ma már ismert, akkor még kevésbé befutott humoristát hívott meg a vállalat a kedvünkért. Szóval körül vagyunk hízelegve... (A humorista tényleg lejött, láttam, becsülettel meg is próbált valamit tenni a pénzéért, de nagyon falsul sikerült a dolog. Maradjon tehát titok, ki is az illetô.)

Fél három. Minden elcsendesedett. Nem vagyok álmos, úgy látszik feldobott a szilveszter. Ma aligha ül be a két rendôr, van nekik épp elég dolguk az utcákon elfekvô részegekkel. Hátramegyek a pihenôbe kicsit megrugdosni a szódaautomatát, mert megint nagyon hangosan berreg. Az orosz masina az elsô oldalbaverésre megembereli magát és egész halkra veszi a melódiát. Ha volna szeme, szemrehányóan nézne rám, mondván, hogy megint csak ürügy volt a berregés, nem is miatta jöttem ki. Na igen. A pihenô falán egy csaknem életnagyságú poszteren barna bôrű szépség kelleti magát egy szál vékony testhezálló aranyszínű fülbevalóban. Meglepô módon nem az a típus, akivel a műhelyeket tapétázzák plafonig a melósok. Szívesen átvenném "szocialista megôrzésre" a plakátot, ha nem tudnám pontosan, hogy rajtam kívül nem lenne más gyanusítható személy... Tizenkilenc évesen még szívesen álmodozik mindenfélérôl az emberfia. Akár arról is, hogy a plakátlány egyszer mégiscsak felkel a gyümölcsöstál mellôl és megbontja a szolgálat unalmas óráit.

Három óra. Ideje feltenni az elsô kávét, hiszen hamarosan itt a hajnal és a sofôrök. Valakinek mégiscsak el kell kezdeni az új évet, nem igaz?