BUMM!!

A robbantás mindenképpen veszélyes dolog, akkor is, ha szakemberek végzik. A forgalmat el kell terelni. Miután ez a tömegközlekedést is érinti, a forgalmisták is képbe kerülnek.

Négy ponton állítanak fel minket, nekem délen a Vörösmarty keresztezôdés jut, szerencsére ez van a legmesszebb az objektumtól. Északon a Búza tér sarkára áll valaki, nyugaton a házak takarásába egy hölgykolléga és keletre, a legrizikósabb pontra az egyik nagyszájú srác. Egy órával az esemény elôtt eligazítás a helyszínen. Ismertetik a robbanás lehetséges következményeit és a teendôket, majd a saját kisfônökünktôl a csak ránk vonatkozó utasításokat is megkapjuk. A nagyszájú elôvarázsolja a bukósisakját, harsány tetszésnyilvánítás közepette -- késôbb kiderül, hogy nem volt rossz ötlet...

Mínusz harminc perc. Mindenki elfoglalja a pozícióját. A lámpák sárga villogóra váltanak. A forgalom gyenge közepes. A két rendôr, akikhez kerültem, egyelôre tétlenül várakoznak.

Mínusz húsz perc. Megkapom rádión az utasítást, hogy a buszokat ettôl a pillanattól kezdve a Vízügy felé kell irányítanom. Szólok az egyik rendôrnek, hogy mostantól a Vörösmartyról balra nagyívben kanyarodik majd ki a mi forgalmunk, amit neki kell irányítani, mert ez egyébként itt tilos. Egy percen belül már jön is az elsô busz, intek neki, hogy el kell fordulnia.

Mínusz tíz perc. A rendôrség mindkét irányból lezárta az útszakaszt egy-egy járôrkocsival, így már nem kell minden busznak élénken jeleznem, látható a terelés így is.

Mínusz öt perc. Elsô figyelmeztetés rádión, majd hangosbeszélôn is megismétlik. A környéken lakókat megkérik, nyissák ki az ablakokat, különben a lökéshullám beveri.

Mínusz három perc. Második figyelmeztetés. A kollégák a kelet- nyugati forgalmat is leállítják.

Mínusz egy perc. A sárga villogó helyett pirosra vált minden irányban a lámpa, egész látványos. A járôrkocsi a keresztezôdés közepére kanyarodik és itt is leáll a kelet-nyugati forgalom. A hangosbeszélôn folyamatosan küldik távolabb a látványosságra idesereglôket.

Mínusz tíz másodperc. Valaki rádión visszaszámol, mínusz háromnál egy nagyon durva hangú sziréna szólal meg. Egy oszlop mögé állok, biztos, ami biztos.

BUMM!! Szinte bocsánatkérôen halkan pukkan el, elsô gondolatom a csalódottság. Csak ennyi? A ház persze pillanatok alatt összerogy. Aztán alig egy másodperc múlva megérkezik a törmelékesô, ami itt, több mint kétszáz méterre is kellemetlen kopogást kelt -- szerencsére engem egy darabka sem talál el. Tényleg kellett volna egy bukósisak... Az URH-n máris élénk vita folyik a forgalom megindításának idôpontjáról. A keresztezôdést újra megnyitják, az útszakaszt azonban nem. A ház maradványainak egy része a fôútra omlott.

Kettô perc. A hatalmas porfelhô, amit már egy teljes perce aggódva figyelünk, minket is elér. Egyik pillanatról a másikra sötét lesz, és alig lehet lélegezni, zsebkendôt, ingujjat tartunk a szánk elé. Percekig tart, mire úgy-ahogy eloszlik. Nem tudom, más számolt-e ezzel, én nem, nagyon kellemetlen volt.

Öt perc. A polgári védelem gyakorlatként kezeli az ügyet, mintha katasztrófát kellene elhárítani. Közlik, hogy az útszakaszt félszélességben öt percen belül szabaddá teszik. Ez meg is történik, így az én feladatom véget ér. A következô busszal a gyülekezôhelyünkre megyek a mai további teendôket megtudni.

Eszembe jut egy másik robbanás. Azt senki nem jelentette be, senki nem számított rá. A Kossuth mozi mellett, a város legforgalmasabb pontján történt. Egy frissen felújított egyemeletes ház felsô részének fele repült szerteszét egyetlen pillanat alatt. Gázrobbanás, mondták. Ott voltam, alig kétmegállónyira, éppen befelé hozott a busz. Az eseményrôl szerencsére lemaradtam. Egyik kedvenc fagylaltozóm eltűnt, embermagas törmelékhalom maradt a helyén. Az általános fejetlenség közepébe érkeztem. A rendôrség megpróbálta lezárni a környéket, felemás sikerrel. A buszok, villamosok megálltak, minden tele volt üvegszilánkokkal. Rengetek mindenféle kékvillogó, mentôk, tűzoltók, rendôrök. A ház elôtti térségben rengetegen dolgoznak, ásnak. A tömeg hátában oldalazok az utca másik végébe. A szemben lévô lemezbolt kirakata eltűnt (mint minden más üveg a környéken), a lemezes polcok közül több is ledôlt, rengeteg pozdorjává zúzódott lemezt látni az elôtérbôl. A boltot egy kövér férfi ôrzi, elzavar. A kíváncsiság hajt, megkerülöm az épülettömböt. Hátul kiskatonákat látok, fegyverrel a kézben. Jé, ezek azt hiszik, a megyei tanács ellen akart valaki valamit? Persze igaz, itt van mindjárt a szomszédban az is... Nekem, az akkori középiskolásnak kalandnak tűnik az egész. Csak otthon, a hírekbôl tudom meg, hány halottja és sebesültje volt a robbanásnak. Fôleg azok közt, akik a ház elôtt várakoztak egy-két gombóc fagyira, ahogy én is szoktam...