Flipper Öcsi tarol

Aznap is hajnali négykor kezdtem a napot. Tizenkettô-húszig eseménytelen szolgálatot tudtam magam mögött, ami a zsúfolt délutáni programomnak jót tett. Kettôtôl négyig havi oktatás. Errôl a szünetben ellógtam (a jelenléti íven már ott volt az aláírásom), ugyanis az irodaházban számítástechnikai vetélkedôt hirdettek meg. Ott a helyem!

Ebben a versenytársak erôsen kétkedtek, de pont emiatt nem nagyon nyugtalankodtak. Rajtam kívül mindenki más az irodaházból került ki, pontosabban az akkor számítógépet (azaz Commodore 64-est) birtokló két csoportból -- fônökökkel együtt. Jelenlétem legfeljebb színesítette a mezônyt, s "jó pont a munkahelyi demokrácia és a szervezeti egységek egyenrangúsága terén". Eddig soha senki nem volt kíváncsi arra, mit tudok ezen a vonalon, pedig elmondtam volna. Na mindegy, most megmutatom!

Elsô menet: számítástechnikai feladatok. Mindjárt két meglepetés. Az egyik, hogy akkor ezek szerint még lesz más is. A másik, hogy a kérdések merôben különböztek attól, amihez én a számítástechnikai versenyeken hozzászoktam. Részben nagyon blôdek voltak, részben pedig az adatbáziskezelés olyan részletkérdéseit taglalták, amikkel én még nem találkoztam. Ezek elég nyilvánvalóan "idomított" kérdések voltak az eredetileg számításba vett résztvevôknek. Elégedetlen voltam, máskor sokkal magabiztosabban töltöttem ki a lapokat, most többször is "ráérzéssel", végsô esetben totózással sikerült csak választ adnom.

A "sokadik érzékemet" elég elítélhetô módon ma is segítségül hívom olykor-olykor. Pedig nem nagyon szeretem a megmagyarázhatatlan dolgokat. De mivel magyarázzam mondjuk azt az esetet, amikor a havas úton a pattantyús utcai kanyarban még a megcsúszás és az ütközés elôtt "megéreztem" a bajt, megkapaszkodni és barátomat figyelmeztetni is volt idôm? (Az esetet kisebb ijedséggel megúsztuk, a busz elôbb az egyik terelôszigetnek rohant, majd a túlzott kormánymozdulat és az ütés együttes következményeként az elválasztósávon át a szembejövôk elôtt landolt. Ha nem perdülünk el, a szánkózó gyerekek közé csúszunk és kb. két emeletnyit zuhanunk a meredek lejtôn.)

Második menet: politikai kérdések. Nem kell csodálkozni, a nyolcvanas évek közepén járunk, egy vállalati, KISZ által szervezett rendezvényen. A kérdések nagyon egyszerűek voltak, nevekre, tisztségekre, dátumokra kérdeztek rá jórészt -- ezek többsége azonban számomra teljességgel ismeretlen volt. Totóztam -- nem nagy eredménnyel, de gyorsan. Volt tehát idôm megfigyelni a versenytársakat, akik láthatóan nagyobb hozzáértést tanúsítottak. A KISZ-élet itt úgy látszik ismeretterjesztést is tartalmaz. Mi, külsôsök, csak bulizni jártunk össze néhanap a klubterembe. Itt már aligha terem nekem babér...

Utolsó menet: ügyességi verseny, pontosabban "számítógépkezelôi gyakorlottságot felmérô feladat". Igazából: flipperezés a C64-esen. Mosolyom fültôl fülig ér, ahogy megpillantom kedvenc programomat. Ezzel múlattunk hosszú éjszakákat Balatonszemesen, a szaktáborban és utána a középiskola klubjában is, akár órákról ellógva, "mert az orosz kit érdekel?". Udvariasan minden versenyzôt magam elé engedek. Rosszat sejtenek. A mezôny, hát az bizony gyenge egy eresztés, az egyik lány végül a három golyóval millió fölött végez, de volt aki összesen egyetlen egyszer bírt az ütôvel a száguldó golyóba beleérni -- az annyi, mint 150 pont...

Na kérem, figyeljék a kezemet, mert nem akármi következik! Magam számára is meglepôen magabiztosan állok neki, pedig ilyenkor aztán jön a "bemutató-effektus", amikor minden szépen elôre tervezett dolog dugába dôl. Most szerencsém van. Négy-öt ütés után duplázok, majd triplázok, aztán négyszerezek, ötszörözök. Bónusz. Megint bónusz. Golyó a zsákban, még egyet kapok. Aztán mégegyet. Egy speciális kombináció és mind a három a játéktérbe kerül. Bing-bang. Hopp, egy elment oldalra, sebaj. Halk pityegés: átszeltem a gép eddig rekordját. További bónuszhegyek, már nem is tudom, mióta játszom ugyanazzal a golyóval, azaz az elsôvel. Harminchétmilliónál a verseny bírája a géphez lép és kikapcsolja! Kicsit szíven üt a dolog, elememben voltam, de mert több, mint tíz perce zsonglôrködtem és a jelek ennél jóval hosszabb játékidôre utaltak, vita nélkül a versenyszám gyôztesének nyilvánítottak -- holott hol volt ez a 460 milliós egyéni rekordomtól!...

A verseny befejezôdött, értékelés majd késôbb. Kis "szentbeszéd" a végén, majd el. Még elérem a buszt az egyetem felé, ugyanis ma még elôkészítô is van, fizika, amirôl nem lenne jó lemaradni...

Pár hét múlva meghívót kapok. A cetli "elvtársnak" címez engem, a versenyt pedig "Komodor 64 vetélkedônek". Mindkettôn könnyesre röhögöm magam. A szövegbôl semmi egyéb nem derül ki, a kisfônököm viszont tudhat valamit, mert azt tanácsolja, hogy mindenképpen menjek el.

A rendezvényrôl nincs mit mondanom, szabványosnak tekinthetô "feszengôparti" volt. Díjátadással súlyosbítva. Ez szerencsére pénzzel is járt. A végén egy úriember megkérdezte tôlem, nincs- e kedvem számítógépekkel dolgozni? Mit lehet erre felelni? Négy napig maradtam még forgalmista.