Perlaki Attila:
A mikrofonkirályMindezen feltételek vagy teljesülnek, vagy sem. Jórészt a vállalat és a város pénzügyi helyzetén múlik, hogy az utakon mennyi busz forog és ezek milyen állapotban vannak. Ha pedig az "objektív feltételek" nem kedvezôek, segít az "emberi tényezô". Ez esetben a sofôrök viselkedése. Az utas a leginkább a sofôrt tekinti a vállalat képviselôjének, tehát az ô viselkedése alapján ítéli meg a céget, illetve a céggel kapcsolatos elégedetlenségét a sofôrökre vetíti, akiknek alig van beleszólásuk a tényleges döntésekbe. Ez nyilván állandó feszültséget kelt, de érthetô is. A jegyellenôr, az "hatóság", a jegypénztáros pedig csak pénztáros. A boltban sem a pénztárossal, vagy a biztonsági emberrel balhézik az ember, ha folyik a tejeszacskó -- hanem az eladóval, aki ugyanúgy nem tehet róla. A vállalat más dolgozói az utas szempontjából rejtett életet élnek, néha a menetirányító még kap belôlük valamit nagy panasz esetén, mások nem. Az igazat megvallva a döntések tényleges meghozói még a vállalat egyéb dolgozói számára is kissé elvonultan dolgoznak a magas irodaházban... A sofôrökre tehát többszörös nyomás nehezedik. Végre kell hajtani a vezetôség hülye döntéseit, el kell viselni az utasokat, s mellékesen a buszt sem ártana vezetni. Mindezt lehetôleg színvonalasan. Ez embert próbáló feladat. Különféle stratégiák léteznek, általában nem látványos, de hatásos megoldását adva a problémának. Azonban említhetünk igazán különleges, egyéni stílussal dolgozó sofôröket is. Ilyen sofôr volt Aranygiga, akirôl egy helyi lap körülbelül úgy emlékezett meg, mint az elsô európai műveltségű autóbuszvezetôrôl, akinek jó példája kell, hogy lebegjen a többiek szeme elôtt. Aranygiga ezt a példátlanul nagy elismerést a mikrofonnal kötött szoros barátságának és szereplési vágyának köszönhette. És persze az elhivatottságának. Mert az, aki egy telepi járaton, ahol mindig ugyanaz a százötven ember utazik évek óta, nemcsak minden megállót bemond, de még spontán idegvezetést is tart, ecsetelve a telep helyén valamikor létezô mocsár feltöltésének nehézségeit és a vasút történelmi szerepét ebben a munkában, az feltétlenül elhivatott. Vagy ôrült. Az alábbiakban Aranygiga és mellesleg a vállalat életének egy- egy emlékezetesebb pillanatába tekintük bele.
Aranygiga, az úriemberAranygiga azon eseteket kivéve, amikor éppen nem volt rossz a mikrofon, végigbeszélte a fordulókat, sôt a rossz nyelvek szerint a tárolóra való üres beállást is bejelentette. Természetesen bemondta a következô megállót, az aktuálisat és minden megálláskor köszöntötte az új felszállókat, illetve elbúcsúzott a leszállóktól. Helyet kért a terhes anyáknak, az idôseknek, a rokkantaknak. A holtidôkben totótippeket, idôjárás-elôrejelzést, forgalmi tájékoztatót és hasonlókat adott. Mindezt az udvariasság olyan fokán, amelyet senki sem tudott még távolról sem megközelíteni.Aranygiga maga volt a megtestesült udvariasság. Soha senki nem látta heveskedni, s a közúton szokásos ragozási gyakorlatokban (az én anyám, a te anyád...) sem vett részt. Mindenkivel kedves volt, legyen az utas vagy kolléga. Egy nap a szokottnál is több utas próbált feljutni a piaci megállóban az ô járatára. Ez persze a bliccelôk elôfordulásának valószínűségét is érezhetôen növeli. Két jegyellenôr hosszú szolgálati tapasztalattal a háta mögött ugyanezt a következtetés vonta le, s a tömeg hátába kerülve próbált a járatra orvul felkerülni. Aranygiga természetesen azonnal felismerte a kollégákat s velük is kedves kívánt lenni, így, még nyitott ajtók mellett intézte hozzájuk a hangszórón át a következôket: -- Köszöntöm kedves utasainkat és engedjék meg hogy külön üdvözöljem a most felszálló két jegyellenôr kollégát. Kérem biztosítsanak helyet számukra az elsô ajtónál! Ezzel Aranygiga elérte, hogy piacnap, csúcsidôben csaknem üresen indult ki a megállóból.
Aranygiga, a rámenôsAranygiga ugyan mindenkivel végtelenül udvarias és kedves volt, de a fiatal hölgyutasok elôfordulásakor még ezt is tudta fokozni. Személyes varázsa persze elbűvölte egy részüket, azokat, akik imádták a közszereplést, de volt hogy Aranygiga hoppon maradt. Pedig ô mindent megtett a sikerért, néhanap még veszélyt is felvállalva.Egy szép napos délután csinos, magas, bögyös szôkeség szállt fel a járat hátsó ajtójánál. Aranygiga persze azonnal észrevette és mindjárt intézkedett is: -- Kérem, hogy az a kedves szép karcsú idomos fiatalasszony, aki a hátsó ajtón szállt fel, fáradjon a vezetôfülkéhez. Kedves utasaink, kérem adjanak utat a hölgynek! A hölgy valóban elôrefáradt. A tagbaszakadt urával együtt, aki hatalmas balegyenest nyomott be Aranygigának. Aranygiga a szolgálat közben szerzett tekintélyes monoklit aztán napokig sötét szemüveggel álcázta.
Aranygiga, a gáláns lovagAranygigának persze volt barátnôje is, akiért rajongott. Igyekezett a hölgy összes kívánságának maradéktalanul eleget tenni. Történt pedig egyszer, amikor Aranygiga már a 11-esen szolgált, amelyik a város egyik legfélreesôbb vonala, hogy állásidôben beugrott hozzá a végállomásra a barátnôje. Ebben semmi rendkívüli nincs, hiszen más sofôrök ismerôsei, családtagjai is elôfordulnak a végállomásokon (ami igazából csak tűrt, de nem kedvelt állapot a vállalat részérôl). Ezek a hozzátartozók egy-egy fordulóban is elkísérik néha a sofôrt, ami viszont már valóban tiltott dolog (a sofôrrel menet közben beszélgetni tilos), vadásznak is rá a forgalmisták...Aranygiga tudta ezt, így egy pillanatra válságba került, amikor a barátnô a két megállónyira lévô ruhaüzletbe óhajtotta elfuvaroztatni magát. Ráadásul még messze volt az indulás ideje. Aztán gondolt egyet és gyors számolást végzett, melynek eredménye szerint egy gyors különmenettel el tudja fuvarozni a barátnôjét az üzletig és vissza is ér indulási idôre. Hogy a különmenet ilyetén való értelmezése a vállalat számára ismeretlen, az nem bírt különösebb jelentôséggel. A döbbent menetirányító már csak a bejelentés és kommentár nélkül elhúzó busz hátulját láthatta. Szorongva gondolt arra, hogy Aranygigát azért helyezték ide, mert itt tudja a legkevesebb galibát okozni. Kirúgni nem akarták, mert a város vezetôsége a kedvezô közvisszhang miatt visszatérô érdeklôdést mutatott iránta. Nem lett volna semmi baj, ha az üzlet nyitva van, de nem volt. A hölgy persze elôadta a "ha már eddig elhoztál, igazán elvihetnél a következô üzletig" számot. Egy Aranygiga pedig nem teheti meg, hogy udvariatlannak mutatkozván elutasítson egy ilyen kérést. Aranygiga 11-ese, a menetrend szerint egyetlen a vonalon aztán így bóklászott majd egy órán át a belvárosban igen messze a saját útvonalától, miközben a menetirányító kétségbeesetten könyörgött tartalékért és kínai tányérpörgetôként folyamatosan szervezett át más vonalakról egy-egy buszt, hogy a 11-esen is legyen forgalom. Vele kiabáltak a sofôrök, akiknek a plusz forduló és a kiadott menetrendtôl való eltérés részletes menetlevélvezetési melóval jár, amit mindenki utál. Vele kiabált a központi menetirányító, hogy hogyhogy nem tudja, hova tűnt a sofôrje busszal együtt. És másnap a fônöke is nagyon megmosta a fejét, holott mit tehetett ô az egészrôl? Ki tudja meddig keringett volna az "elveszett cirkáló" a belvárosban, ha össze nem fut a fôdiszpécser Barkasával. A fônök csaknem fejreállt a furgonnal, amikor meglátta az üresen parkoló 11-est ott, ahol semmilyen körülmények között sem lett volna szabad lennie. Amikor pedig Aranygiga csomagokkal megpakolva kifordult az üzletbôl, azt hitte, megüti a guta. Kirúgta a Barkasból mind a százötven kilóját és ugyanannyi centiméterét, hogy ott helyben, a nyílt utcán irgalmatlanul leteremtse Aranygigát. Egy 101B-s URH-n jelentette a kibontakozó eseményeket a központnak, hogy botrány van és a fônök ordít. A központ rezignáltan nyugtázta, hogy ez náluk is hallatszik... Az esetet valóságos búcsújárás követte. Aranygiga telepi szolgálatra lett berendelve, a fônök pedig, miután a menetirányítóját felelôsségre vonta, ment az ô fônökéhez, az utcai botrány miatt. És persze röhögött az egész cég, az említett kevés kivételtôl eltekintve...
Aranygiga és a hallgatag utasAranygiga persze hamar visszakerült a forgalomba. Nem volt ô rossz sofôr és akkoriban egy jó sofôr kincs volt. Várható volt, hogy hamarosan újabb esetet jegyezhet fel a krónika.Ezúttal Aranygigának a túlzott türelme lett a végzete. Aznap 21- esben forgott, ez egy igen hosszú menetidejű járat. Feltűnt neki, hogy az egyik ülésen idôsebb úr dülöngél. Az utas nem szállt le a külsô végállomáson, de mivel ott a 21-es egy hurkot ír le, így ez teljesen szabályos, ha nem is érthetô. Az öregúr azonban a belsô végállomáson sem szállt le. Aranygiga elôször a hangszórón át, majd személyesen is próbálta felhívni utasának figyelmét arra a tényre, hogy le kell szállnia. Szavai süket fülekre találtak. Aranygiga egy kis késésben volt, így miután konstatálta a helyzetet és elôzékenyen még meg is igazította a fáradtnak tűnô utast, begördült a busszal az indítóhelyre és újabb fordulóba fogott. Napközben elôfordul, hogy a forgalomban elvész a sofôrök pihenôideje és még a mellékhelyiséget is csak röptiben tudják felkeresni... Az öregúr több fordulón keresztül hű maradt a 21-eshez és Aranygigához. Utasok jöttek-mentek, de az öreg maradt. Letelt talán a műszak fele is. Minden sofôrnek, még Aranygigának is kijár a műszakonként egy darab húsz perces étkezési szünet. Nincs mese, most már be kell állni a tárolóra, de akkor az utasnak mindenképpen le kell szállnia. Aranygiga ismét próbálta meggyôzni helytelen állás, pontosabban üléspontjáról az öreget, majd végül megtörtént a legváratlanabb: Aranygigának elfogyott a türelme! Felnyalábolta az öregurat, levitte a buszról és a végállomás padjára ültette, Gondosan eligazgatta és lelkiismeretesen ellenôrizte, hogy nem maradt-e valamije a buszon. Az étkezési ideje viszont eddigre letelt, éhgyomorra kellett nekivágnia az újabb fordulónak. Az ott éppen szolgálatot teljesítô rendôrnek feltűnt a cipekedési jelenet és kissé furcsállotta az elhúzó busz vezetôjének viselkedését. Odasétált az öreghez, majd pár pillanat múlva rádión mentôt és helyszínelôket kért. Aranygigát a következô fordulóban lekapcsolták a rendôrôk. Az öreg már órák óta halott volt.
Aranygiga, az igényesAranygiga mindig igényes volt. Fölöttébb kényes volt például a tisztaságra, amivel mitagadás, a vállalat nem állt a legjobban. Takarítják és mossák persze a buszokat és villamosokat, de abban a városban, amelyik a "piszkos tizenkettô" éllovasa volt akkoriban, ez sok látszattal nem járt.A sofôrök rezignáltan vették tudomásul és meg is szokták, hogy foltok és maszatok elôfordulnak a fülkéjükben. Mindenki hord kis alátéteket és rongyocskákat magával. (Van aki még a sebváltó gombjait is a saját készletére cseréli.) A hangsúlyt inkább arra fektetik, hogy milyen a kapott busz motorja és sebváltója, meg úgy általában a busz műszaki állapota. Elsô közelítésben azért, hogy le ne rohadjanak kint a forgalomban, másodikban pedig azért, hogy jobb motorral és sebváltóval (no meg vezetési technikával) több üzemanyagot lehet megtakarítani, amibôl jár részesedés. Voltak hírhedten rossz gépek, amiket vagy ki sem eresztettek a forgalomba, vagy "nemszeretem" sofôrök kapták. A 08-00-ás, már rendszáma miatt is, ismert volt, végsebessége valahol negyven körül hátszélben, és annyit evett, mint egy tank, hiába tornáztak vele a szerelôk. Ezzel mondjuk Felsôzsolcára menni, ahol a hármas fôúton mindenki tép és az utasok is ehhez vannak szokva, lincseléshez vezet. Akik fordában vannak, azoknak nem csak a munkarendjük és a váltótársuk állandó, hanem a buszuk is. A sorsolós dili csak akkor érinti ôket, ha épp javításon van a gépük. Nem így a tartalékok. Nekik a központi menetirányító kegyét kell keresni, hogy a maradékból ne valami budit rakjanak alájuk. Ezzel magyarázható az is, hogy egy esetleges kisebb műszaki probléma esetén a sofôr kétszer is meggondolja, hogy bevigye-e cserére a buszt, mert lehet, hogy rosszabbat kap helyette... Aranygiga egy nap nyűgös hangulatban jött váltásra. Beült a fülkébe, de nem érezte jól magát benne. Gyorsan rá is jött miért: piszkos a függöny a háta mögött. Hát ez elképesztô! Aranygiga tehát indulási idô elôtt pár perccel elhúzta a csíkot a busszal a telepre és a döbbent központi menetirányítónak kétszer is részletesen megindokolta, miért hozta be az egyébként kifogástalan műszaki állapotban lévű buszt. (Elôszörre ugyanis a menetirányító nem hitt a fülének.) Aranygiga a 08-00-ással távozott a teleprôl.
Aranygiga késikAranygiga megjelenése mindig kifogástalan volt, akár egy nyugat-európai üzletemberé. A külsejére fordított fokozott figyelem azonban néha mások rovására ment.A 11-es, az a bizonyos félreesô vonal kevés vizet zavar, ha nincs baj, de nagyon idegesítô tud lenni, ha van. A nap nagy részében csupán egyetlen busz ingázik oda-vissza a két végállomás között. A menetirányítónak tehát figyelni kell, érkezik-e idôben a busz, mert ha nem, akkor nem járat marad ki, mint máshol, hanem a forgalom szűnik meg. Ilyenkor szülni kell valahogy egy buszt, ami elmegy az elveszett helyett... Aznap engem ért a szerencse, hogy szolgálatban lehettem a 11-est is irányító végállomáson. A 11-esen egy kétrészes műszakban dolgozó sofôr ült, ez azt jelenti, hogy hajnalban és kora délután négy-négy órát tud le. A kétrészesek tehát fokozottan allergiásak arra, ha nem váltják le ôket. Váltás pedig késik. Szorongva meredek a beosztásra, de nincs tévedés, Aranygiga a váltó. Megosztom értesülésemet a sofôrrel. Megértôen bólogat, de azt mondja, nem érdekli. Vagy itt van, vagy nincs itt, de neki letelt a szolgálata. Tartalékom nincs, ez a végállomás kicsi ahhoz, hogy állandó tartalék legyen ugrásra készen. Mire sikerül valamelyik végállomásról kerítenem egyet, az legalább fél óra. A másik vonalamon ma csak csuklós buszok járnak, onnan tehát nem emelhetek át buszt ide, sofôrt busz nélkül meg végképp nem. Nincs mit tenni, megkérem a leváltandó sofôrt még egy fordulóra, amíg a tartalék ide nem ér. Miután a "f***om nem kéne" választ kapom tôle, emlékeztetem rá, hogy jogomban áll a szolgálatát meghosszabítani és ezt most meg is tettem. Beint, de elmegy a plusz fordulóba. Hiába voltam épp csak tizenkilenc éves taknyos, utasítást adtam, s ezt kötelességem is volt megtenni. Tudja, hogy én se örülök ennek, de legalább levezette a mérgét. A gond viszont itt marad a vállamon. Nekem csak egy fordulónyi idô áll rendelkezésre a pótlásra, a 11-es meg igen rövid járat. Vagy kiér a tartalék, vagy sem. Hogy Aranygiga megjelenik, arra nem is számítok. A tartalék szerencsére kiér és átveszi a szolgálatot. A túlórára kényszerített sofôrnek megköszönöm, hogy segített, fáradtan legyint, nem érdekes... Jegyzôkönyvezem Aranygiga igazolatlan távollétét és a tartalék szolgálatbaállítását. A végállomás munkája ezzel visszazökken a rendes kerékvágásba. Másfél óra múlva beállít Aranygiga: -- Bocs a késésért, de lassú a fodrászom. Milyen a séróm? Szótlanul nyújtom át neki a telefont. A vonal másik végén az autóbusz üzemegység vezetôje várja a magyarázatot...
Aranygiga és a közharagAranygigát néhány húzása meglehetôsen népszerűtlenné tette a sofôrök körében. Két fiatalabb srác aztán kitalált valamit, ami Aranygiga azon ismert szokására alapult, hogy igyekezett mindig az utasok kedvére tenni...A város fektetett kereszt alakjából következik, hogy sok járat halad huzamosabban is ugyanazon az útvonalon, ugyanazokban a megállókban megállva. Az már csak hab a tortán, hogy a számozásban is vannak összecsengô csoportok. Ilyen volt például az 1D-21-101B csoport. Egyik nap ide került Aranygiga, 101B-sre. A két kolléga közül az egyik pár percre lehívta valamilyen ürüggyel Aranygigát, míg a másik gyorsan kicserélte az oldaltáblát 21-esre, a hátsót pedig 1D-sre. A homloktábla maradt 101B-s, azt ennyi idô alatt nem lehetett volna kicserélni. Aranygiga tehát nekiindul az identitászavarossá vált busszal. A belvárosban még semmi gond, mindhárom járat ugyanott áll meg, az utasok pedig, ha észre is veszik a táblák eltérését, mint számukra érthetetlen közlekedési újítást, figyelmen kívül hagyják. Mindenki úgy gondolja, a három táblából az éppen neki megfelelô a jó, a többi a téves. A baj a Teleki utcai megállónál kezdôdik, ahol Aranygiga, mint 101B-s gyorsjárati sofôr, nem áll meg, viszont az 1D-s és a 21-es igen. Az utasok persze tiltakoznak, majd köztük is kirobban a vita, hogy ez most tulajdonképpen milyen busz? Munkába igyekszik a tömeg, így mindenki kitart az álláspontja mellett és nem hajlandó a következô, normális buszt megvárni. Aranygiga igyekszik mindenki számára megnyugtató megoldást találni. Többek közt azért, hogy meg ne verjék. Elôször is leszedi a 101B-s táblát, mivel a másik két vonal nem gyorsjárat és az 1D-s egy megálló kivételével ugyanarra jár, mint a 21-es, csak a táv feléig. Ezek után elôször a DIGÉP-be megy el, mint 1D-s, majd mint 21-es folytatja az utat az Iván utcáig. Itt lekapja mind a két táblát, visszateszi a 101B-t (itt sem hagyott ki megállót, csak nagyot került) és befejezi a fordulót 25 perces késéssel. A telepen egy szavát se hiszik, hiába mutogatja a táblagyűjteményét. A fônök úgy dönt, hogy Aranygiga ebben a hónapban nem kaphat üzemanyag-részesedést. Csakhogy Aranygiga eddig se kapott, mert sose volt üzemanyag- megtakarítása.
Aranygiga szabályt értelmezA városnak tulajdonképpen egyetlen villamosvonala van, de az igen hosszú. Nagyjából félúton van egy kétmegállónyi kis mellékhurka, ide jár be a vasgyári 2-es, míg az 1-es Diósgyôr felé folytatja útját. A villamos pályája a hurokig az útba ágyazott, azon közúti forgalom is haladhat, tovább viszont már vasúti zártpálya vezet Diósgyôrbe.Ezen a pályán az öreg sárga szörnyek irgalmatlan forgalmat bonyolítanak le. Ha megáll a villamosforgalom, akkor minden esetben pánikszerű járat- és sofôrátcsoportosítás veszi kezdetét, hogy buszokkal pótolják valamelyest a kiesést. Aranygiga is bekerült egyszer a szórásba. Sajnos amikor a villamospótlók közlekedésének mikéntjérôl volt szó a havi rendszeres oktatáson, ô csak felületesen figyelt. Megjegyezte, hogy a villamospótló a villamospályán halad és a villamos megállójába áll be. Utána volt még egy mondat, ami a "de" szóval kezdôdött s erre már nem figyelt... Az akkor még Marxról elnevezett térig semmi baj nem volt. Ott viszont egyszer csak elfogyott az út Aranygiga busza alól. A sínek mentek persze tovább, csak hordfelület nem volt több. Aranygiga "szabál' az szabál'" alapon vállat vont és a tömött busszal behajtott a sínekre. Kevesebbet ment, mint a busz teljes hossza, amikor nyilvánvalóvá vált a baj. A busz zátonyra futott, beleült a mély kavicságyba, a sínek pedig az alvázhoz értek. A szerencsétlenül járt buszt daruval kellett kiemelni, mert a vontatás további károkat okozott volna. Még így is százezer akkori forintba került a cégnek Aranygiga szabályszegéstôl való félelme. A villamosok másnap már újra jártak.
Aranygiga, a kaszkadôrAranygiga tulajdonképpen nem volt ügyetlen sofôr. Csaknem minden trükköt tudott, amit az öreg rókák, csak éppen tragikusan nem vette komolyan az egészet.Néhány keménylegénytôl elleste egy nap, még bent a telepen, hogy az Ikarussal vizes úton "rendôrkanyart", azaz farolásos fordulót lehet csinálni. Egyszer aztán, ismét csak 11-esben úgy érkezett a belsô végállomásra, hogy a locsolókocsi épp elôtte öntötte nyakon az utat. Arangiga tisztán látta, hogy itt az alkalom az ellesett trükk kipróbálására. Az utasok már mind leszálltak, a locsolókocsi is elment, tiszta a terep, nyomás! Pár pillanattal késôbb csattanás. A forduló tökéletesen sikerült két apróságot kivéve: a telep nagy betonplaccán nincs stoptábla. És nincs mögötte a város legnagyobb felüljárójának egyik pillére.
Aranygiga gyalogolNem tudom, mi lett Aranygigával, mert ez az utolsó eset arra vezette, hogy leszámoljon tôlünk. Ki tudja, hol dolgozik most, vagy, figyelembevéve a stílusát, él-e még egyáltalán?Amikor a vállalat új autóbuszt vásárol, akkor ún. bejáratásra küldi. Ez húsz forduló Miskolc és Szerencs között üresen. Tulajdonképpen egész kellemes és kényelmes meló, Aranygiga mégis fanyalogva és sértetten kezdett hozzá a feladathoz. Hogy ô teljesen egyedül bumlizzon oda-vissza? Megöli az unalom! Unalom ellen aztán felszerelkezett egy kismagnóval és az elsô pár fordulón meglepôen könnyen túljutott. Hogy a forgalommal a lehetô legkevesebbet találkozzanak, ezért gyakran éjszakára teszik ezeket a bejáratós fordulókat. Ez ebben az esetben roppant elônytelennek bizonyult. Aranygiga friss csuklósának B tengelyén (azaz a csukló elôtti kerekeken) az egyik fék besült. Aranygiga fáradt volt, figyelmetlen, vagy ki tudja, mindenesetre nem figyelt fel a busz rendellenes mozgására, illetve késôbb a terjedô szagra sem. A fülkéjébe zárkózott, az ablaka nyitva, Szerencsrôl fordult vissza a koranyári melegben. És nekieresztette a sötét úton a gépet. A kerék izzott, majd lángot fogott és a tűz a karosszériára is kezdett átterjedeni. A bajt egy kései motoros észlelte elôször, aki csaknem az árokban landolt a Miskolc felé száguldó lángoló buszt meglátva. Aztán Aranygigának is feltűnt, hogy minden szembejövô villogtat, dudál és diszkréten sikoltozik. Amikor végre hátranézett, már az egész csukló mögötti rész lángokban állt. Hôsiesen elôkapta a tűzoltókészüléket és meg is próbálta az oltást, de ezzel az erôvel vizipisztolyt is használhatott volna. A busz negyedórán belül porig égett. Aranygiga ült egy órát a kiégett roncs mellett, majd hat kilométer gyalogolt és hajnalban be is ért a telepre. A vizsgálat lezártával leszámolt. Vegyes érzésekkel búcsúztak tôle a kollégák. Tudták, hogy ilyen sofôr nem terem egyhamar e honban. De abban már nem jutottak dűlôre, jó-e ez vagy sem. |