Perlaki Attila:
Itt a piros, hol a piros?-- Itt az egyes. -- Szolgálatot megkezdtem, rendkívüli esemény nincs. -- Rendben, vége. Nagyjából így folyik le az irányító végállomások és a központ közt nap mint nap a váltás utáni elsô bejelentkezés. Az egész várost átfogó URH rádióadóvevôk "műsorában" gyakorlatilag ez az egyetlen ceremoniális elem, minden más csakis rendkívüli esemény lehet. Márpedig műsor nélkül nem telik el nap... Az URH-val dolgozni nem is olyan könnyű. A legeslegelsô gond mindjárt a hangminôséggel van -- napokig, olykor pár hétig is eltart, mire az ember füle emberi hangként, illetve értelmes szövegként képes értelmezni a berendezésbôl érkezô zajkompozíciót. Ez persze függ az adó és a vevô távolságától és a fedettségtôl, ami a környezô tereptárgyak árnyékoló hatását jelenti, illetve a berendezéstôl magától is. A telepített berendezések a legjobbak, ezek a végállomásokon és a központban kerültek beépítésre, utóbbi helyen egy hatalmas szalagos rögzítôvel, ami állítólag működik is néha. A központnak van persze a legerôsebb adója (az átjátszót leszámítva), de egy kézi adóvevôvel a város másik végében ezt sem könnyű megérteni. Egy kategóriával gyengébbek a járművek készülékei, a buszok, villamosok és a műhelykocsik, szolgálatos járművek URH-i. Ezeken át megannyi Dart Vader adja le a jelentéseit. A legrosszabb a helyzet a kézi készülékekkel, ami a forgalmistáknak jut -- ehhez bizony gyakorlatoztatni kell a fület... Az átjátszó elvileg az egész városban biztosítja az elérhetôséget, mégis akadnak vakfoltok, mint a belváros egy-egy pontja, a távoli Garadna völgye, vagy tapolcai katlan. Kedvezô esetben, jó készülékkel azonban nagyjából Emôdig, azaz kb. húsz kilométeres körzetben lehetséges a munka. A krónika szerint pedig egyszer a különbuszunknak a Tátrából is sikerült bejelentkezni, ami kétségkívül rekord, bár szabálytalan. Tudni kell a hívószámot. Nincs ugyan kapcsolóközpont, tárcsázni sem lehet, az adást mindenki hallja, ám valamilyen szabály tiltja a név szerinti hívást. A központ persze az egyes, de ezzel vége is a számozási logikának. A végállomások számai közé keveredtek a szolgálatos járművek számai, az igazgató sosem használt kilencese és néhány technikai jellegű szám, mint az URH műhelyé. A kézi berendezések valahol hetven táján együtt, szépen bekeveredve a buszok és villamosok közé. Utóbbiakat inkább rendszám szerint hívtuk, mert a vezetôk egy részének fogalma sem volt a fedélzeti rádió azonosítójáról. És persze volt egzotikus hívószám is: a százvalahányig tartó csaknem hézagmentes kiosztásban egy nyolcszázakárhányas szám, ami a vállalat hôlégballonját azonosította -- merthogy akkoriban ilyen is volt. A berendezések kezelése nem volt túl komplikált: két billentyű csupán, az egyik sípoló hangot adott be, a másik az adás gombja volt. Elôbbivel hatásosan fedni lehetett valaki adását, ha hülyeséget kezdett mondani. Az URH ugyanis nem olyan, mint a telefon: itt egyszerre csak egyvalaki beszélhet, különben vartyogó hangok özönébe fúl az adás. Azt is meg kell szokni, hogy az adásgomb lenyomása után kb. fél másodpercig még nincs értékelhetô átvitel, legfeljebb egy jellegzetes "dzs" szerű hang, amit persze mindenki hall, csak a berendezés kezelôje nem. A kezdô ezek után hamar lebukik az éterben:
-- ...ces hívja az egyest. ...és végre mindenki fellélegezhet... A forgalomban viszonylag egyszerű és kevés szituáció ismétlôdik. Jármű műszaki hibája (tudjon róla a központ, az "anyavégállomás" és a műhelykocsi), keresés (kocsit, vagy forgalmistát), valamilyen forgalmi esemény jelzése, esetleg mindjárt levezénylése is (pl. terelés) illetve a legkellemetlenebb, a baleset. Egy másik csatornán ott a rendôrség és a mentôk "füle" is, így másodperceken belül megtörténhet a riasztás, amit hagyományos módon esetleg csak percek, esetleg több tíz perc elteltével lehetne megtenni. (De a riasztást rövid idôn belül telefonon is megerôsíti a központ a szabályok szerint.) A forgalmazásnak egyszerűnek, gyorsnak, rövidnek és érthetônek kell lennie -- ez nem telefon és nem élô körkapcsolásos közvetítés. Ideális esetben.
A 200%-os szolgáltatás eseteA 86/87-es télen többször is kritikussá vált a helyzet. Túl gyorsan túl sok hó esett és túl hideg volt. Egy keményebb napon, mire felvettem a szolgálatot délben a Marx téren, már tombolt a káosz. Hét vonalból egy járhatatlan, egy kérdéses, a többin pedig sorozatos lefagyásos műszaki hibák. A 29-esen például egy buszomat a felismerhetetlenségig összekoszolódott szerelô javítja a tároló jeges latyakjában, egy a vonalon állt meg, a maradék kettôvel kellene valahogy forgalmat produkálnom és persze a jeges úton ôk sem tudják a menetidôt tartani. A 68-ast állandóan figyelni, állítólag már az elôzô fordulóban is az erdészet lánctalpasa húzta ki, vagy az utasok hozták le a hátukon, ki tudja, minden esély megvan rá, hogy most Szentlászlón ragad. Tartalék nincs, illetve már járatba van vezényelve kiesett buszok helyett. Minden vonalon felborult a menetrend, képtelen vagyok képbe kerülni, ki hol van, vagy hova lett átirányítva és mikor fog váltani -- a délelôttös már belezavarodott az átszervezésbe. A leállt 16-osról van buszom másik két vonalon, ötletszerűen átirányítok egyet a 29-esre, mert ott látom a legnagyobb bajt. A lyukói utasokat mély szánalommal kidobom a forgalmi helyiségbôl, van elég bajom nélkülük is. A telefon süket, az URH-ba pedig bezavar az orvosi ügyelet, a két antenna túl közel van egymáshoz. A végzetes hívást is eleinte nekik tulajdonítom.-- ...színelô a Zen... ...leállt, át... ...gyes hívja az ötöst, egyes... Hopp, ez mégiscsak én leszek!
-- Ötös jelentkezik. Na, valószínű, hogy a Majálisparktól kapok egy buszt, egyet meg valahogy kiszervezek, de hova küldjem, be a belváros felé, vagy ki Diósgyôrbe? Amíg a központ a Majálisparkkal tárgyal, nem tanácsos beleszólnom, legfeljebb senki semmit nem fog hallani, nemcsak engem nem. Sajnos az adás egyre rosszabb lett, a Majálispark sem tudott pontosítani, így tippelnem kellett. Hallottam Diósgyôrt emlegetni, a "ki" szót és a "zen" töredéket. Mire megérkezett a busz, kiötlöttem, hogy a baleset a Zenta utcánál történhetett, tehát ott nincs villamos, arra kell tehát elküldenem a buszokat. El is mentek szépen és közben a váltótársam is megjött (kétrészesben voltam, hamar letelt). Másnap jelenés a fônöknél. A kollégák gyanúsan sokat vigyorognak. Nofene! A helyes megfejtés a Zenepalota volt, belváros. S miközben ott se villamos, se más nem járt, addig a Diósgyôriek válogathattak, villamossal, vagy villamospótlóval óhajtják fuvaroztatni magukat...
Az alapos ellenôrzés eseteA jó idô beköszöntével támad egy kis gond a fiatal forgalmistákkal: elkujtorognak mindenfelé. Ott vannak valahol a vonaluk közelében, dolgoznak is, de azért nem árt ellenôrizni ôket. Azaz a szokásos kétóránkénti bejelentkezés mellett a központ műsoron kívüli körkérdést indít.Ötbôl négyen szabályosan jelentkeznek, egy pedig a műszak végén meghibásodott készüléket ad le. Minden rendben van. Azaz... 'A' otthonról jelentkezett be, éppen ebédelt a szüleinél, de a mikrofonba a közeli megállót mondta be. 'B' műszaki ellenôrzést tartott a vasgyári piac váltójánál, cekkerrel a kezében. 'C' a Gyula utcáról jelentkezett, csak nem a megállóból, hanem egy ottani számítógépklubból. 'D' a belvárosban utast tájékoztatott, az új Scorpions lemez késik, a Deep Purple nem indul. 'E' állítólag eseménymentes ingázást hajtott végre a tapolcai vonalon, csakhogy rossz volt a készüléke. Valaki biztos belerúgott, amíg úszni volt... Ilyenkor a filmekben azt írják: "...bármilyen egyezés megtörtént eseményekkel vagy valós személyekkel pusztán a véletlen műve..." A forgalmisták szükség esetén így is, úgy is a helyszínen teremnek, a köztes idôben pedig kellemetlen ellenôrzési teendôket látják el. Ennek alapossága vérmérséklet kérdése. Van, aki az egész idejét a vonalon tölti, mégsem ér annyit a munkája, mint egy lazább kollégáé. A munka jellege egyébként is teljes önállóságot követel, "önirányítást". A jó forgalmista olyan, mint az "itt a piros, hol a piros": valahol az "asztalon" van, de sosem ott, ahol az ember gondolná...
Szolgálati közleményekUtas elôtt ajtót bezárni, ez roppant udvariatlan dolog. A sofôrök közt ugyan elterjedt az a nézet, hogy aki nem ugrik helybôl három métert, az nem is siet igazán, vagy utazzon taxival, de ezügyben nincs igazuk. Pláne esôben.Példatörténetünkben éppen esik az esô, az ajtó pedig bezáródik. Nem gyakori, de nem is szokatlan. Az már inkább, hogy épp egy kereszteslovag lelkületű forgalmista a tanúja az esetnek, aki a tapolcai elágazás megállójából kiinduló busz után szól rádión: -- Hetvennégyes a nulla-hét-hetvenkettesnek. Valamit elhagytál a géprôl! Féklámpák azonnal kigyulladnak, a sofôr rémülten szalad hátra. A busz szemre rendben van, ez gyanús. Mire végre a sofôr elhiszi, hogy csúnyán átvágták, a lemaradt utasok megérkeznek a néhány méternyire lévô megállóból és mégiscsak elérik a buszt.
Aki a közlekedésben dolgozik, jó ha nem teljesen laikus műszaki dolgokban -- fôleg, ha egyébként szívesen szigorkodik. Mert úgy jár, mint az egyik majálisparki menetirányítóhölgy, aki teljes komolysággal kezdett bele tartalék kiállításába az alábbi üzenet alapján: -- Hetvennégy-hetvenegyes a hatosnak. Bal C defekttel állok a felsôhámori megállóban. Vétel. Ami megdöbbentô volt: teljes két percig minden kolléga kibírta, hogy ne világosítsa fel a hölgyet arról a nyilvánvaló tényrôl, miszerint C tengely csak csuklósbuszon van, csuklósbusz viszont nincs a hámori vonalon.
Végül van olyan helyzet is, amin sokat segíteni nem lehet, legfeljebb humorral. A perecesi járatról induláskor kiderül, hogy a sebességváltója nyaralni ment. Üzenetváltás egy tanácstalan forgalmista és egy rutinos menetirányító közt:
-- Pista bá', a hatos nem tud elmenni!
Vajon a most elharapózott maroktelefonos világban érdekel-e még valaki, milyen is volt a CB-s és a CB elôtti korszak? Vagy én is mehetek a múzeumba?... |