Ablatio

Tíz éve, még az egyetemen kezdett kicsit másképp gondolkodni. Azok a beszélgetések és viták ott változást sürgettek és nem voltak épp veszélytelenek. De valahogy mégsem lett baj. Csak okosan kellett manôverezni.

Ebben az idôben kezdett csillogó felvillanásokat látni.

Az egyetem után több helyen is kipróbálta magát, de egyre több idejét lefoglalta az úgynevezett közélet. A választások elôtt fél évvel már biztos volt a dolgában, otthagyta az utolsó munkahelyét. Egész napját kitöltötte a szervezés, a kampány.

A csillogó felvillanások zavaróan megszaporodtak, sôt újabban mintha kicsit el is homályosodott volna itt-ott a kép elôtte. A dolog bosszantotta, így beugrott egy ismerôs orvos barátjához. Az rögvest szakemberhez irányította, mondván, hogy nem lesz jó, ha így folytatja. Persze a szakorvosra már nem jutott ideje.

A választásokat megnyerték. A csillogás állandóvá vált.

Nagy lelkesedéssel vágott bele az új feladatba. Hamar beletanult. Hamar megváltozott.

A homályokat egy egyre nehezebben átlátható függöny váltotta fel. Egyre kevesebbet látott a világból. Nem látta a buszon az embereket. Aztán a buszokat sem. Nem látta a boltban vásárlókat. Aztán a boltokat sem. Nem látta az árakat. Nem látta a béreket sem. Nem látta az emberek arcát.

A súlyosbodó problémákkal nem nagyon törôdött -- nem volt rá ideje. Szinte meg sem érkezett Londonból, máris Rómába kellett utaznia. Ha itthon volt, ülésrôl ülésre járt, néha még az ebédjét is feledve. A nagy és késô éjszakába nyúló fogadások így is fárasztó plusz kilogrammokkal büntették.

Elveszô látását más képességekkel pótolta. Ujjai hihetetlenül érzékennyé váltak: leragasztott borítékban levô pénzt is képes volt megszámolni, még akkor is, ha az svájci átutalási bizonylat volt. Szimata újabb székek becserkészésében segítette, legtöbbjét sikerrel el is foglalta. Hallása kifinomult és szelektív lett. Pontosan tudta, mit mond a másik, és mit kell helyette értenie. Amit pedig így sem tudott megtapasztalni, abban fantáziája segített.

Összeállt újra a kép. Nincs baj.

Péntek volt és ôsz. Megbénult az ország. Emberek vonultak emberek ellen. Ott állt a parlament ablakában -- vakon. Nem tudta mi történik. Azóta sem tudja.

A nyugalom helyreálltával magához hívatta az orvost. Az hümmögött egy sort, aztán kibökte:

-- Ez az állapot visszafordíthatatlan munkahelyi ártalom. Nem tudok segíteni. Vissza kellene vonulnia.
-- És a többiek? -- kérdezte.
-- Nekik még nem jutott eszükbe, hogy megkérdezzenek.

Hôsünk nem vonult vissza. Dolgozik azóta is -- vakon.

Mint a többiek.