CD "lapok" 1996 =============================== Eltelt egy év. Tavaly négy CD "lap" indult, ez most is így van, ám a résztvevők közt akad változás. Ezúttal is van kakukk- és záptojás is a "fészekben". A tesztelés körülményei változatlanok: egy lassú 386SX és egy erős 386DX, utóbbi hangkártyával és villámgyors CD-ROM drive-val. Mindkét gép legalább 4M RAM-ot bír, SVGA videokártyája van és sehol semmi extra bennük. Ebben az évben az alábbi kiadványok lépnek sorompóba: ABCD, Alaplap CD-k, CD Ultra, CHIP CD-k. 1. Bemutatkozás, avagy miért pont erről a négy CD-ről lesz szó? Az ABCD tavaly már szerepelt egyszer, s jelen sorok írásakor biztosnak mondható, hogy jövőre nem fog. Ugyanis megszűnt. Anyagi okok miatt. Amit talán a gombamód szaporodó CD mellékleteket figyelve nem egyszerű megérteni. Leszorult a piacról? Tény, hogy az ABCD nagyon megsínylette a főszerkesztő távozását. Megindult ugyan valamiféle átrendeződés az év eleji 1-es és az őszre halasztott 2-es szám között, ám ezt nem merném egyértelműen kedvezőnek mondani. Valahogy kifáradt ez a kiadvány, minden eredetisége ellenére -- s ezen közben iszonyatosan megdrágult. Ezzel kapcsolatban még majd morgok egy verset... Az Alaplap CD melléklete jött, láttam, nem győzött meg. Előfizetőként kaptam az újság mellé. S nagyon gyanús, hogy nem "üveggyöngy-effektus" rejlik-e a dolog mögött? Azaz, ha más lapnak van CD melléklete, legyen az Alaplanak is! Eddig az ötlet, ha nem is eredeti, de kiváló. Ámde a CD-k anyaga nem más, mint a kiállításokon is itt-ott elkérhető (vagy utánunk dobott) demo. A legutóbbi CD-n már Alaplapos a nyitás, de... Ugyanolyan, mint a floppy-mellékleté: minimális szöveg és kész. Bár CD-kről írok, annyit hozzá kell tennem, hogy az Alaplap floppy-melléklete évek óta egyre szürkébb. Egy tisztességesen megcsinált diskmag könnyedén túltesz rajta (ezekről még lesz szó), ami egy sokéves hagyományokkal rendelkező lapra nézve nem sok büszkeségre ad alkalmat (pedig valaha ez volt az első rendszeres lemezmellékletes újság). A CHIP CD bizonytalankodások során ment keresztül, de az év második felére sebességbe kapcsolt és elképesztően jól összeszedett kiadvánnyá vált. (Az év elején itt is megvolt a "demokorszak".) Igazán új versenyző a CD Ultra. A tartalom jól behatárolt, a stílus fiatalos, kicsit szabadszájú, de úgy látszik, ez a szabvány. Játékok demó, egy-két egyéb program, leírások, és SCENE minden mennyiségben. Meg egy kis Internet is, kipróbálható. Az első alkalommal, amikor a CD-n böngészve csekély 50M modult találtam, kétségbeestem: mikorra fogom én ezt mind meghallgatni? De ez már az én bajom... 2. Külső megjelenés, avagy van-e "dizájn", vagy sem? Az ABCD lényegében egységes kinézetű maradt, a legutolsó bikavadító piros szín ellenére. A borítót is megvariálták egy kicsit. Mindezzel együtt ma már csak egy a sok közül -- pontosabban már csak volt egy... Az Alaplap CD-k is az "eggyel előbbi" korszak divatja szerint készülnek. Tükröző felületen egy vagy két színben korrekten fent az összes megemlítendő cég, logóval együtt -- és kész. A CHIP CD az év feléig a tavalyi köntös új variációival állt elő, majd egy-két demolemez és egy átmeneti forma után a Korongvilág által megteremtett divat szerint kezdett "öltözködni". Persze az egyéniségéhez igazítva. Az eredmény egy igazán látványos, ugyanakkor olvasható és informatív külső. Ez igen! A CD Ultra is az új módi szerint készül. Egyéni, szép és mókás köntös, bár a tehén szerepére még nem jöttem rá. Bizonyára lényeges, ugyanis mindkét számon szerepel. Viszont nincs túl sok szöveg, talán mert a beltartalom kevesebbet változik, mint a CHIP esetén. A szépségversenyt a CHIP CD és a CD Ultra nyerte. 3. Kezelői felület, avagy most mutasd meg! Az ABCD a megszokott "bolygórendszerről" átállt egy leginkább kaotikusan összeragasztgatott plakátfalra hasonlító felületre, amit egy kicsit nehezen megtalálható (és nem a leglogikusabb) szöveges menü is kisegít, ha kérjük. Továbbra is labirintus az egész, hol ilyen, hol olyan, legfeljebb csiszolódott és szinte már hibamentes. Meg lehetett szokni, meg lehetett szeretni. Csak az fránya Windows, csak azt tudnám feledni... Az Alaplap CD-k közül a legutóbbinak van "felülete". Lényegében a floppy-s egy új verziója. Igénytelen, de legalább DOS alatt is megy. Nem nagyon van egyébként szükség rá, annyira kevés a tartalma. A CHIP CD felülete nem változott, jól bejáratott, egyszerű. Szintén DOS alatt megy. Isten tartsa meg jó szokásukat! A CD Ultra is DOS alatt dolgozik, de grafikusan. Kinézete leginkább egy diskmagéhoz hasonló. Van zene, képek, miegyéb. Kicsit "túligényes". Az első számhoz numerikus koprocesszor is kellett, azóta se jöttem rá, miért? Ennél is nagyobb bosszúság, hogy a két szám két különböző, kb. félmegás könyvtárat hagy maga után. Átnézve rájöttem, hogy nem kellene sok az egységesítéshez, azaz ahhoz, hogy ugyanaz a "készlet" minden számhoz jó legyen. Illő volna ezt megoldani! A CHIP CD rendelkezik a legvilágosabb, legkönyebben használható felülettel, az ABCD a legművészibb, a CD Ultra valahol a kettő között. 4. Szerkesztés, avagy, csak az amatőr tart rendet, a zseni átlátja a káoszt Az ABCD maradt olyan rendetlen, mint volt. Az Alaplap lényegében telepíthető demókat tartalmaz, tulajdonképpen érdektelen, mi hol, és hogyan van rajta. A CHIP CD-n elképesztő mennyiségű anyag van, ez szépen össze is van szedve, ráadásul könyvtáranként katalógus-leírókkal. Példamutató! A CD Ultra is ugyanolyan jó, mint a CHIP. Egyetlen dolgot nem értek csak: minek tömöríteni a képeket? A legtöbbön ez semmi megtakarítással nem jár. Egy általános megjegyzés: egyes DOS driverek nem tudnak egy adott könyvtármélységnél többet kezelni, s újabban ez gondot okoz több CD-n is. Ez nem hiba (illetve nem a kiadványé), de számítani kell rá. Szerkezetét tekintve a CHIP CD és a CD Ultra megint együtt nyert. 5. Tartalom, avagy "jé, ez is rajta van?" Az ABCD továbbra is "interakt!v multimédia". Csak egyre laposabb... Ebben az évben volt egy-egy főtéma, ami kiemelte a teljes érdektelenségből a korongot, de valahogy látszik a fáradság az egész kiadványon. A megszűnés előre vetítette árnyékát... Az Alaplap CD még nem talált rá a tartalmára. Sajnos még az útkeresésnek sem látszik nyoma. Lehet, hogy CD helyett eggyel több floppy elég lenne? A CHIP jelenleg a legtartalmasabb kiadvány a mezőnyben. A CHIP anyagok, a SAC mirror, az időszakos Linux és OS/2 "kötelező", valamint a demók mellé további igen jó rovatokat vett fel: van mozi, zene, játék, SCENE és olvasói rovat is. Még audio track is akad. Ezt a decemberi számban zseniálisan használták ki: hangkártyákat teszteltek, valóban "fülel hallhatóan" bemutatva, melyik mit tud. Van ott valaki, aki tényleg használja a fejét... (Nagyjából két éve jött elő bennem ugyanez az ötlet, amikor a Display kazettamellékletét hallgattam: milyen jó lenne egy szintimagazin CD melléklettel! Lenne audio sáv is, meg hangkártyákhoz, szintikhez adatanyag is... Ez akkor nem jött össze.) Jó a mozi is: egy téma, de az részletesen. (Nem úgy, mint az ABCD "beszélő fejei" -- itt tényleg érdemes megnézni a videot!) A mostani CD bootolható, azaz a technikai újdonságok elől sem zárkozik el a CHIP. Márpedig teszt-CD-kre szükség van. Talán egyszer még "kétnormás" DVD melléklet is lesz? A CD Ultra kicsit nehéz helyzetben van, miután a SCENE a CHIP CD-n is téma. A második számban ezért lőttek egy "másik nyulat" a diskmagok képében. Hatalmas ötlet, ugyanis ezzel számos olyan helyre is eljut egy-egy kiadvány, ahol eddig a hírét se hallották. (Van mit olvasnom nekem is...) Kicsit sok a játék, elvileg erre szakosodott kiadványok is vannak. Összefoglalva jó, de mások is vannak ilyen jók, ha nem jobbak... Tartalom tekintetében az ABCD széles palettája miatt említendő meg, győztesnek azonban mindenképpen a CHIP CD-t kell kihirdetni. A CD Ultra jó, de bővíteni kell rajta, ha talpon akar maradni. 6. Étvágy, avagy, "szeretném a homokórát megállítani..." Az ABCD a Windows felület miatt megnyerte a leglassúbb kiadványnak járó Arany Csigaház díjat. Hibái és rendszerösszedöntései akadnak még, de nem sűrűbben, mint más ezen "operációs rendszer" alatt futó alkalmazásnak. Az Alaplap megy. Ráadásul a keretrendszer még helyet sem foglal. A CHIP is megy, mint a golyó. Talán a képeket olvashatná gyorsabban is, de ez csak szőrszálhasogatás. Helyet szintén nem foglal. A CD Ultra, ahhoz képest, hogy DOS alapú, lassú. Ez a grafika miatt lehet így. Ráadásul egy számhoz kb. fél mega szükséges a merevlemezen is. Hogy minek és miért számonként külön, az rejtély. Bosszantó, méghozzá. Ebben a kategóriában az Alaplap elöl futott be, a CHIP CD-vel együtt. 7. Extrák, avagy egyik olyan, mint a másik? Az ABCD hű maradt önmagához. Mindig van valami érdekesség, de igazán nagy extra nincs. Eleinte (tavaly előtt) még volt... Az Alaplap CD egyelőre beéri azzal, hogy önmagában extra a floppyhoz képest. De ezek az idők már elmúltak. Ma egy CD nem extra önmagában. Tartalom kell! A CHIP talál extrát. Hol egy audiosávos hangkártyateszt, hol egy kis bootolhatóság, hol egy kis mozi, egy kis Linux, stb. Várom a folytatást! A CD Ultra stílusában extra, de ehhez még kellene valami... 8. Ár, avagy a dolgok véresebbik fele... Az ABCD halálát többek közt az ára okozta. Pedig igazából még mindig nem rossz kevesebb, mint 2000 forintért a negyed év Számítástechnika, Magyar Narancs, és egyebek. Legutóbb egy többezer forintos tankönyv is felkerült rá. Csak úgy. Az Alaplap CD kb. 200 forinttal dobja meg a lap árát -- de annyit se ér. Az Alaplapot az újság miatt vettem eddig is, nem a CD miatt. A CHIP esetén viszont mind a lap, mind a CD megéri az árát. Pedig nem olcsó. Főleg havonta. A CD Ultra egyelőre olcsó. Pár szó a tavalyi versenyzőkről A Korongvilág eltűnt. A csapat lelkes volt, ám a terjesztés csapnivaló. Sajnos éppen telített volt a piac és kellő reklám nélkül kevesen tudtak megfelelő információhoz jutni. Nagy kár, hiszen sokkal rosszabb lapok (CD-k) kelnek el nagyobb példányban, pusztán a nagyobb hírverés miatt. A Korongvilágban volt fantázia... A CD Panorámára igen kelletlenül emlékszem vissza. Megelőlegeztem a bizalmat, megvettem az első, majd a második CD-t, s ez után minden józan megfontolást sutba vágva a harmadikat is. Azóta se tudtam túladni rajtuk, negyedáron sem. Az azóta megjelent számokat nem láttam, több bizalmam nem lévén. Lehet, bennem van a hiba, de a három CD-n összesen nem találtam egy lementésre érdemes anyagon kívül semmit -- s később ez is megjelent egy másik kiadó CD-jén. Összefoglalás Ha a mezőnyből ismét csak egy CD-t választhatnék ki, úgy sokáig nem kellene töprengenem: az ABCD megszűnt, az Alaplap (számomra) semmi érdekeset nem tartalmaz, a CD Ultra anyagának egy jó részét pedig megtalálom a CHIP CD-n. Azaz a CHIP CD a nyerő ebben az évben. Az ABCD-ért kár, több volt abban az ötletben, mint amennyit ez a kiadvány mutatott. -a- PS: Egy versenyen kívüli "sportoló" Az "istenek" kedvelik a PC World-öt. Én nem, így a CD mellékletéről sem írok. Viszont az "istenekről" ejtek pár szót, amúgy keresetlenül. Valamikor az ősidőkben indult egy lap, úgy hívták: Mikrovilág. Először nagy volt, mint a Pravda. Aztán kicsi lett, hangulata lett és a számítástechnikán túl jó érzékkel az akkor beindult műholdas televíziózásra is rámozdult. Egy ország böngészte a Sky vagy a Super műsorait az "egeres újságban". Ez volt az első IDG kiadvány, amit előfizettem. Múlt az idő. Az igazán alaplapnak számító Mikroszámítógép Magazinból Alaplap lett, majd egy idő után átkerült ez is az IDG-hez. Megjelent a CHIP is, mint konkurrens. A Mikrovilág, amely egy tartalmas kis lap volt, válságba került. Megoldották. Végleg. Az olcsó fekete-fehér lapból vékonyka, tartalmatlan színes "magazin" lett -- persze jóval drágábban. Aztán, mivel az olvasóknak így nem kellett, megszűnt. (Még jó ideig szerepelt az IDG által kiadott lapok közt, ugyanis hivatalosan csak "szüneteltették".) Ám még így is túl sok lap maradt az IDG kezében, így a PC World és az Alaplap "összevonásra" került. Ez "idégéül" azt jelenti, hogy az Alaplap megszűnik, a PC World egyik rovata fölé pedig (alibiből) felírják, hogy Alaplap (vagy mi...). Mindezt karácsonyi ajándékként, az éves előfizetések rendezése után... Ebből nem kért sem az Alaplap szerkesztősége, sem az olvasó. Nagy botrány volt, de az IDG kitartott. Ezek után (szerencsére) az Alaplap újjáalakulva megmenekült -- azóta is él. Most újra eljött az "összevonás" ideje. Ezúttal az ABCD-t "vonják össze" a PC World-del. Csoda egy lap ez, minden belefér! És persze megint karácsonykor. Ismét diszkrét kis levelet kapok, hogy bár előfizettem az ABCD-t, azt a továbbiakban nem kapom, helyette válasszam ezt, vagy amazt x forint ráfizetéssel. Köszönöm, inkább visszakértem a pénzt, a felajánlott kiadványok közül ugyanis az egyetlen érdekes (a Halassy könyv) mind nyomtatva, mind az ABCD-n megvan. (Az IDG nem tudja, mit ad ki?) Végleg megrendült a bizalmam. Ha előfizetek egy újságra, akkor azt meg kellene kapnom. Azt és nem mást! Elvégre kifizettem! Az IDG meg variál. Legutóbb (az Alaplap botrányakor) hosszú levelet írtam. Ebben kitértem az "összevonás" jelentésére is. Ami nem azt jelenti, hogy "hamm, bekaplak"! Arról nem is beszélve, hogy a PC World színvonala és a megcélzott olvasóközönség messze távol áll az Alaplapétól (és most az ABCD-étól is). Kaptam egy udvarias választ (már ez is valami), amiben megmagyarázták, hogy mindennek piaci okai vannak, és a kapott utasítást "fegyelmezett alkalmazottként" akkor is végre kell hajtani, ha a döntés nem arat "közönségsikert". (Még jó, hogy nem valami drasztikusabb utasítást küldött az IDG...) Tudomásul vettem és postafordultával lemondtam az összes egyéb IDG-s előfizetésemet is. (Azért attól nem tartottam, hogy az IDG tönkremegy...) Aztán jött az ABCD, amire mégiscsak előfizettem, elveim dacára -- és megint pórul jártam! Ebből aztán mindenki tetszése szerinti következtetést vonhat le...