Halálnak adod-e gyermeked?

Eltérő tulajdonságaik számosak. Pál vékony, sportos alkat, Etele kövér és sosem volt igazán egészséges. Pál a nem túl népes jómódú középosztályhoz sorolhatja magát, Etele éppen csak egy kicsit jobban áll annál, hogy csórónak nevezhessük. Pál házas, Etele egyedülálló. Pál a fővárosban él, Etele vidéken.

Pál két gyermeket nevel.

Ez komoly dilemma elé állítja. Van elképzelése a fővárosban uralkodó környezeti veszélyekről, illetve a lehetséges következményekről. Tudja, hogy ez hosszabb távon egészségkárosodást is okozhat. De mekkorát? És milyen eséllyel?

Higyjen a méregzöldeknek, akik legszívesebben visszatérnének a lóvontatásra? Higyjen a hivatalos tájékoztatásnak, amelyről sorozatban utólag derül ki, elmulasztotta elrendelni az egyébként indokolt szmogriadókat?

Kit kérdezzen meg? Ki hiteles ebben a kérdésben?

Etele egyik nyavalyája az asztma. Bár élt a fővárosban, nem sokáig bírta. Manapság már egy félnapos látogatásra is fel kell készülnie. Ha teheti, már kitér az utazások elől. Tisztában van vele, milyen végre számíthat: egyszer majd megfullad. De az még odébb van.

Az emberi szervezetről sok csodát lehet mesélni. Azok a hegymászók, akik a legnagyobb magasságokat ostromolják, oxigénpalack nélkül, komoly stressznek teszik ki szervezetüket. Aki sikeresen veszi ezt az akadályt, annak vére képes a normálisnál több oxigént szállítani, s azt jól beosztani. A fotók feltűnően pirospozsgás arcokat mutatnak, a beszámolók csaknem feketébe hajló, sötétbordó, sűrű vérről szólnak.

Etele vére is ilyen. Nem tud annyi oxigént felvenni beteg tüdejével, amennyit kellene, de szervezete alkalmazkodott ehhez. Amennyire csak lehetett. Neki minden nap a Himaláján telik.

Bár a levegő nem olyan tiszta.

A főváros az évek során mérőpontokat szerelt fel, amelyek többféle szennyezési összetevőt is regisztrálnak. Ha éppen működnek, ma már akár az internetről is leolvashatók értékeik.

A mérésekből a főváros egész területére számított adatokat egy sematikus térkép is szemlélteti. A vörös szín már a határérték komoly túllépését jelzi.

A főváros nem egyszer volt csaknem foltmentesen vörös. Vagy tisztán az.

Ha volt folt, az gyakran azon a területet is magában foglalta, ahol Pál lakik. Ami annyit jelent, hogy a folton belül csak kisebb mértékben haladta meg a szennyezés a határértéket. De meghaladta.

Már amikor a kimutatott értékek egyáltalán megbízhatók voltak.

A levegőben szálló por szemcseméret alapján is különböző fajta veszélyt jelenthet. Akár por, akár pollen, nem is önmagában veszélyes, hanem a tömegéhez mérten óriási felületen megtapadt kémiai anyagok útján. Az kelt allergiát. Az vezet aztán C.O.P.D.-hez. A szervezet állandó védekezése nem múló gyulladásokhoz. Asztmához. Vagy rákhoz.

Volt, amikor a kisebb szemcseméretre kalibrált műszerek nem működtek. Akkora volt a porterhelés, hogy az egyszerűen eltömítette a lánc tagjait. De nem lett belőle nagy botrány. A műszerek már csak ilyenek, elromlanak. Az emberek meg éltek eddig is, élnek majd eztán is.

A fővárosban egyes becslések szerint három évvel kevesebbet, mint az országos átlag, pedig az sem magas.

Pál és Etele nem sokszor találkozik. Nincs már igazán miről egymással beszélgetniük, más életet élnek. Etele mégis felfigyelt arra, amikor Pál lényegében ugyanazt a témát és kérdést két egymást követő alkalommal is felhozta.

Pált a racionalitás jellemzi, az önbecsapás kerülése és megvetése. Ezért volt Etele számára furcsa a téma másodszori előkerülése. Hogy a levegő azért ugye mégse olyan rossz. Hogy sokat javult, mióta a Trabantok, Wartburgok, Barkasok és társaik kikoptak a fővárosból. Hogy azért mégsem olyan sötét a helyzet...

Etele lassú. Mozgásában is, gondolkodásában is. Nem tudta mire vélni a témát, de amit erről gondolt, azt elmondta. Neki nem kell műszer: a levegő rossz. Érzi, minden lélegzetvétellel. Többet mi mást mondhatna? Igen, kevesebb a kétütemű. A mai autók sok összetevőből kevesebbet okádnak a levegőbe, mint a régiek. Még ha most többen is vannak. És másfajtából? Ki tudja? Valamitől csak ilyen a levegő, nem?

Etele azóta többször is gondolt erre a második beszélgetésre. Nem szívesen számolt a lehetőséggel, de egyre inkább fel kellett tételeznie, hogy Pál önmagát akarta megnyugtatni. Netán becsapni? Ehhez pedig Etele kiváló partner, hiszen nagyon pesszimista. Azaz ha azt mondja, a levegő tényleg nem olyan rossz, akkor biztos, hogy tényleg nem rossz. Etele nem jó színész, ha hazudik, azt látni rajta. Ha meg azt mondja, hogy a levegő rossz, akkor meg éppen megint rajta van a depresszió és túlzásokba esik.

Etele ennyiből már levezette magának, hogy szerepe tisztán pszichológiai volt. De vajon mitől ingott meg az egyébként önmagát kifelé ridegen és gunyorosan magabiztosnak mutatni szerető Pál?

A gyerekek. Csak az lehet! -- vonta le a következtetést végül Etele.

A dilemma ismerős. Adott egy jó munkahely, egy jó helyen fekvő lakás, egy bejáratott élet apró kellékei. A béka, amelyik kiugrik a forró vízből, de a lassan felmelegítettben megfőzhető. Etele ugyan nem volt a példa valóságáról igazán meggyőződve és gyomra se volt gyakorlatban ellenőrizni azt, de a helyzet leírására azért elfogadható.

Az asztma nem azonnal jelentkezik. Évek alatt, alattomban fejlődik ki. Egy gyerek ráadásul erősen túlméretezett szervekkel rendelkezik. A szíve a testéhez képest olyan, mintha egy segédmotoros triciklit egy sportautó motorjával hajtanánk. Egy egészséges gyerek egyszerűen nem tud kifulladni.

Amikor a főváros új hangversenytermét átadták, az egyik cikkíró azt találta írni, hogy a nyitóelőadás hallgatósága a tüdőbetegek országos találkozójának résztvevőit megszégyenítő módon krákogott és harákolt. Amikor Etele évente néhányszor konferenciára megy, s ezt teszi már lassan két évtizede, egyre több előadón veszi észre, hogy azok köhögés, fulladás nélkül nem tudják a 15-20 percet végigbeszélni. Amikor a rádiót bekapcsolja, egyre többször hallja, hogy a hírolvasónak is elakad a hangja.

A változás lassú, de biztosnak tűnik. Etele tudja, hova vezet ez. Azt is, hogy nincs visszaút. Ez nem gyógyítható. Szinten tartható, lassítható, ha az egészségügyi rendszer megfelelően működik. Ezügyben saját tapasztalatai alapján vannak kétségei.

Megpróbálja Pál helyébe képzelni magát, de belátja, hogy ez nem nagyon megy. Számára rég egyértelmű, hogy nem szabad a fővárosnak még a közelében sem élni. De Pál az ő gyakorlatával és képességeivel nem valószínű, hogy vidéken megfelelő állást találna. A vidéki városok sem sokkal jobbak, főleg, ahol még van valamiféle ipar. A gyerekeket pedig el kell tartani.

Etele belegondolt, hogy fel merne-e tenni ekkora tétet? Két gyermek egészségét, életét? Hogy hátha ők mégsem lesznek betegek. Hiszen nem minden fővárosi beteg. Csak talán minden harmadik-negyedik. Jó részük még nem is tud róla, bár a tünetek már jelentkeznek.

Ha Pál áltatja magát, akkor nincs mit tenni.

Mire magától belátja, már biztosan késő. Lehet, hogy már most is az.

Etele elgondolkodik rajta, miért pont ezen töri a fejét. Talán mert pontosan tudja, milyen az, tehetetlenül átszenvedni éjszakákat a fulladás határán. Pál úgy látszik nem rendelkezik ehhez fogható tapasztalattal, megfelelő empátiával. Másfajta veszélyeket ismert meg életében. Etele a gyors és a lassú halál előszobáit is megjárta már. A gyors halálban lehet valami könyörület a lassúhoz képest. Mire igazán felfogná az ember, már vége is van.

Felnőttként az ember dönthet a saját sorsáról, még ha egyes vallások ezügyben másként is ítélnek. Etele majd eldöntheti, hogy kivárja-e a lassú, de előre tudható kínos véget, vagy elintézi hamarabb, gyorsabban. De egy gyerek?

Pálnak is vannak ismeretei arról, hogyan mehet tönkre egy épp csak kezdődő élet, de azért kívülállóként ez más. Úgy látszik kevés ahhoz, hogy döntésre szánja el magát. Vagy már azóta eldöntötte magában. Rossz döntéshez is lehet meggyőződésesen ragaszkodni.

A történet igazi főszereplői, a gyerekek mit sem tudnak minderről.