Perlaki Attila: Egy találkozó margójára
avagy van-e még (klub)élet a földön?

Országos találkozót szervezni hatalmas munka és nagy rizikó. Még akkor is, ha a "mozgalom" mögött kiadványok, lelkes emberek és esetleg hagyományok vannak. A baj mindjárt ott kezdôdik, felmérhetô-e az érdeklôdés?

Nos, nem. Legalábbis a nem "pártfegyelem" útján mûködô csoportokban. A hobbyt ugyanis gyakorta a háttérbe szorítja az "élet" -- a pénz- és idôhiány. Paradox, de aki igazán komolyan veszi a "dilijét", annak gyakorta mûvelni alig-alig van ideje. Így aztán nagy az érdeklôdés, mégis kevés a résztvevô.

Valamikor régen, amikor még a Spectrum kontra C64 háborút vívtuk, volt számítógépes klubélet. Az országban meglepôen sok kis klub alakult. Mûködtek is néhány évig. Aztán a kezdeti "és ez az IC hogy mûködik?" és "ha ezt így átkódolom, tényleg gyorsabban fog futni?" témákat egyre inkább komolytalanabbak váltották fel. Álomgépek jöttek, meg egy generáció, amelyik csak játszott a gépekkel, tönkretéve a HomeComputer Club alapeszméjét. Az "öregek" elmaradtak, pontosabban otthon mûvelték tovább a "szakmát" -- a klubok pedig érdeklôdés hiányában bezártak. Valóban nincs érdeklôdés? Dehogy nincs! Csak más a formája.

Ez jár az eszemben, miközben a találkozó beszámolóját olvasom. Amin én sem vettem részt, miután egyébirányú kötelezettségeim folytán a napjaim foglaltak, "duhajkodni" csak éjszakánként szoktam a gépemen és a hálózaton át. Olvasom, hogy kevés volt a közönség, olvasom, hogy passzív volt a közönség. Rossz volt a közönség? Lehet-e rossz a közönség egyáltalán? Igen, lehet! Pontosabban: közönség és alkotók ezúttal nem találtak egymásra.

Miért? Mert túlzottan "vegyessaláta" volt a kínálat. A sci-fi kedvelôi között ui. érdeklôdés szerint óriási szakadékok tátonganak. Van, aki Asimov rajongó, de ha szóba kerül az UFO, sírva messzire fut. Van, aki X-aktákat néz és állva elalszik, ha Stanislaw Lemrôl hall. Van, aki szerint a sci-fi, az lézeres, ûrhajós, szörnyes valami, enélkül semmit nem ér, más meg pont emiatt gyûlölte meg a mûfajt. Tényleg nagyok a különbségek! Ezek után nekem a mindenevô már gyanûs is! Aki mindent elfogad, az nem lesz valami aktív... s a találkozó közönségének reakciója legalábbis arra enged következtetni, hogy valamiféle "etetést" vártak. A Solaria alkotói meg együttgondolkodást. Valami nagy-nagy félreértés lehet itt...

Ma (szerintem) többszáz fôs "klubélet" és rendezvények nem nagyon képzelhetôk el. Ez már a múlt. Hatékonyan néhány ember tud (és akar) együtt lenni, ennél nagyobb "tömeg" mozgatása, szervezése nem éri meg a fáradságot és nem lesz hatékony. Ehelyett marad a virtuális csevely, a levelezôlista, a webes kiadvány. Fôleg azok közt, akik amúgy is a fejlett technikáról álmodoztak már az óvodában is. Jó nagy közhely, hogy a "jövô már elkezdôdött", de a jelek szerint igaz. A sci-fi rajongók az Interneten álomodnak tovább -- és van, aki egy-két dolgot meg is valósít belôle.

Nem szabad bedôlni a "marketing-attrakciónak" számító dolgokra, mint mondjuk a sci-finek nevezett filmek nézôtömegének. Ha jó a reklám, betódul a "nép" bármire -- sajnos. Nézni, úgy passzívan ki a fejbôl, mindenki tud. Meg kell figyelni, egyes rendezvényekre is mindeféle szerencseakármi játékkal mozgatják az embereket. De ezt már elôttem sokan, sokkal jobban megírták.

Kudarc volt-e az országos sci-fi találkozó? Igen. Nincs érdeklôdés a sci-fi iránt? Na, ez már nehezebb kérdés. Tény, hogy kevés az igényes (és ugyanakkor olvasmányos) mû. Ráadásul minden olyan gyorsan fejlôdik, hogy mire a könyvet kiadják, a "jövô" múlttá válhat... Zûrös idôk járnak. Másképp kell csinálni a dolgokat.