Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet

Szerkezet

Elôbb-utóbb szükségessé válik egy kis rendrakás. Lapjaink elszaporodnak, képeinkrôl pedig egyre nehezebb lesz kideríteni, melyik laphoz is tartoznak tulajdonképpen. De ezen lehet segíteni.

Állománynevek, könyvtárak

Hogyan is válik ôserdôvé egy könyvtár? Eleinte, amikor még csak az index.html lapunk üldögél, esetleg egy-két képpel együtt a public_html könyvtárunkban, még nincs baj.

Illetve van. Ugyanis ahhoz, hogy a lapunkat a világból olvasni lehessen, meg kell rá adnunk az engedélyt. Igen, errôl már volt szó, egy következményérôl viszont nem. A UNIX logikájából következik, hogy a saját alapkönyvtárunkat, ahová a bejelentkezéskor jutunk, szintén olvasásra elérhetôvé kell tennünk. Azaz, elvileg ezzel lehetôséget adunk rá, hogy ebbe is beleolvassanak idegenek. Akit ez zavar, az alapkönyvtárában ne tartson zűrös anyagokat. (Sôt inkább sehol se.) Ha valamit el akarunk zárni a külvilág elôl, azt külön könyvtárba tegyük. (Persze állományonként is adhatunk vagy visszavonhatunk jogokat, de ez macerás...)

Egy idô után azonban annyira belejövünk (remélhetôleg) a lapok gyártásába, hogy feltétlenül rendszerezni leszünk kénytelenek. Erre adok néhány tippet.

Témák szerint csoportosítsunk!

Tegyük fel, hogy zenérôl, irodalomról és természetjárásról is több lapot követtünk már el. Logikus, hogy ezeket témánként külön könyvtárba tegyük. Használjuk fel azt, hogy az index.html-t külön (általában) nem kell kiírni, így a téma vezetô lapját (de ha csak egy lap az egész, akkor is) index.html néven helyezzük el a megfelelô könyvtárban. A témához tartozó képek és egyéb állományok is ide kerülhetnek.

Másik megoldás, hogy a téma vezetô lapja a téma könyvtárán kívül, de nevében megegyezôen kerül tárolásra (pl. irodalom.html és irodalom/ könyvtár). Ez akkor tűnik megfelelô megoldásnak, ha a témavezetô lapok megjelenése egységes, pl. ugyanazt a háttérképet használják.

Ha valamit minden lapon használunk (pl. ikonokat, logókat), azokat szintén érdemes külön könyvtárba gyűjteni. Itt azonban felmerül az a probléma, hogy visszafelé nem lehet hivatkozni a belsô könyvtárból. Ekkor sajnos hosszú, azaz teljes URL-t kell használnunk.

Hosszú nevek, rövid nevek

Ma már több operációs rendszer is engedi a hosszú, beszédes állománynevek használatát, bár szóköz, ékezetes betű és írásjelek nem, vagy csak igen körmönfont (s ezért felesleges) módon vethetôk be. A hosszú neveket ettôl függetlenül érdemes alkalmazni.

Van kivétel. Ha a lapunk, vagy az abból nyíló szöveg, kép, stb. letöltésére komolyan számítunk és szeretnénk is, ez esetben úgy kell tennünk, mint a menekülô elefántcsapatnak. Minden csapatban van egy leglassúbb elefánt, s az egész csapat az ô sebességéhez alkalmazkodik. Esetünkben a leglassúbb elefánt a DOS a maga 3+8 karakteres állományneveivel. Szöveget, képet ezért érdemes még UNIX alatt is a fenti megkötés szerint elnevezni. Ha viszont valami kemény UNIX-os anyagunk van (egy jó C program, egy ügyes script), akkor használjuk csak ki a névadás szabadságát -- ezzel egy DOS-hívô úgysem tudna mit kezdeni. Vigyázzunk arra is, hogy DOS alatt a kisbetű ugyanaz, mint a nagy, a UNIX alatt viszont nem! Aki DOS alapú környezetben dolgozik (a sokak által használt Windows 3.x ilyen!), az letöltéskor csonka, egymást felülíró állományokba futhat, ha nem vagyunk elôzékenyek.


Elôzô fejezet | Tartalom | Következô fejezet