Interjú
2008. május

– Kedvenc színész, sportoló, együttes?
– Kedvenc színészem nincs, nem is nagyon nézek filmeket, színházban sem jártam még idén. Kedvenc sportolóm sincs, illetve... A Forma-1 az a sportesemény, amelyet egy ideje már figyelemmel kísérek, ott most éppen nem tudok dönteni, hogy Raikönnen második, vagy Hamilton első világbajnoki címéért szurkoljak.

– A Forma-1 a kedvenc sportod?
– Inkább véletlenül alakult így. Nem is nagyon van időm erre és Forma-1 futamból évente kevesebb, mint húsz van, az még "belefér".

– El is utazol a futamokra?
– Nem, a tévéből sokkal jobban látni. :)

– Sokat tévézel?
– Megnézem a futamokat, esetleg a híreket, nyelvgyakorlás céljából, meg néha a National Geographic egy-egy műsorát. Ha egy hétig nincs bekapcsolva, még nem érzem hiányát. :)

– És a tévézésen kívül még mit sportolsz? :)
– Fedettpályás monitorbűvölésben nagyon erős vagyok, de néhanap még becsúszik egy kis természetjárás is. Sajnos egyre kevesebbszer.

– Mit próbálnál ki szívesen?
– A golfot és a snookert mindenképpen. :)

– Szellemi sportok? Sakk?
– Akkor már inkább a Go. De erre is éveket kellene fordítanom, harmatgyenge is csak jobb napjaimon vagyok. :/

– Ez így eddig eléggé technika-fan geek képet mutat rólad.
– A gépekben tényleg jobban bízom, mint az emberekben, holott a gépek is nagyon gyakran cserben hagynak. Murphy sok törvényével találkozom rendszeresen a gyakorlatban, néha pedig magam egészítem ki őket.

– Akkor Murphy a kedvenc ideológusod?
– Hmmm. Inkább ő, mint sokan mások...

– Szereted a matematikát?
– A matematika hatalmas birodalom, egymásról szinte nem is tudó távoli tartományokkal, életek százai se lennének elegek megismeréséhez. Inkább megilletődött vagyok, ha belegondolok. Van egy-két ismerős szeglet, ezeket talán kedvelem is.

– Akkor szereted a képleteket is?
– Nem, dehogy! Ez most olyan, mintha azt kérdezted volna, szeretem-e a kottákat, ha már egyszer szeretem a zenét. Nem szeretem a képleteket, pedig ezeknek is megvan a maguk esztétikai értéke.

– Akkor van kedvenc matematikusod?
– Tulajdonképpen... van. Több is. Mandelbrotot azért kedvelem, mert gyönyörű dolgokat ásott elő, talált meg, illetve fel. Valamennyit tudok arról, mennyit harcolt azért, hogy egyáltalán elfogadják a tevékenységét. Andrew Wiles valamiképpen épp az ellentéte, ő visszavonultan harcolt meg az egyik legkomolyabb matematikai kihívással – és legyőzte. Penrose pedig az, akinek a gondolatain szeretek bosszankodni, így aztán őt is érdemes időnként olvasgatnom, serkenti az agysejteket. :)

– Más tudományok?
– Fizika, annak is a kozmológiai része. Akkor pedig Hawking. De általában szeretek a világegyetem eredetéről és távoli sorsáról olvasni. Pedig aztán ezek olyan időtávlatok, amik semmiképpen sem érinthetnek. :) A másik véglet a legkisebb méreteké, de a két dolog összefügg. Szívesen ott lettem volna egy-két Feynman-előadáson is. :)

– És Einstein?
– Jó, ő talán az egyetlen fizikus, akit tényleg mindenki ismer – a nevét legalább –, vagy legalább is sokkal ismertebb, mint a második legismertebb fizikus. Ezért nem szeretek ilyen "ki a kedvenced" kérdésekre válaszolni, mert akkor szívem szerint leemelném Simonyitól a "Fizika kultúrtörténete" vaskos kötetét és hosszan sorolnom kellene, kit és miért. Egyébként az a kötet önvédelmi fegyvernek sem gyenge. :)

– Szereted a súlyos nagy könyveket?
– Szeretem, bár nem praktikusak.

– És a vékony, színes képekkel zsúfoltakat?
– Kérdezd úgy, hogy "ki a kedvenc művészed"!

– Ki a kedvenc művészed?
– Maurits Cornelis Escher. Itt tényleg elég stabil az első hely, ugyanis általában véve nem nagyon érdekel a művészet.

– Miért?
– Talán mert túl földhözragadt vagyok.

– És miért Escher?
– Talán pont azért, mert valamelyest vonzódom a matematikának a mintákkal foglalkozó részéhez és a logikai játékokhoz is.

– Akkor kedvenc zeneszerződ Bach?
– Ha így lenne, akkor kedvenc matematikusom meg Gödel lenne Hofstadter könyve alapján. :) Nem, azt hiszem, nem vagyok még elég érett Bach zenéjéhez. Most még "mindenevő" vagyok, azaz La Varda, Machinae Supremacy, Mike Oldfield, Dire Straits, Air, Al Di Meola, Peter Gabriel, Kitaro, Prodigy, Queen, Vangelis és még sok-sok más, akár "névtelen" zenész is elnyerheti tetszésemet. Könnyebben megmondom, mit nem kedvelek.

– Mit?
– Például a lakodalmas rockot. Ami erőltetett, az nem lehet jó.

– Népzene?
– Inkább világzene, de nem vagyok nagyon tájékozott benne. Vagy ha azt gondolnám, elég csak ráklikkelni egy témával foglalkozó weboldalra, hogy porrá zúzódjon bármilyen jártasságra vonatkozó elképzelésem. :)

– Kedvenc tévéműsor?
– Mondtam: Forma-1.

– Azon kívül?
– Ahhoz többet kellene tévét néznem. Amit szívesen megnézek, az biztos valamilyen technológiai, vagy természettudományos témához lesz közel. Valamikor nagy rajongója voltam az űrkutatásnak, de ez mára eléggé megkopott. Vetheted rám az első követ, de a katasztrófákról szóló adásokat is megnézem, ha véletlenül akkor adják, amikor időm is van.

– Szeretnél tunkolni?
– Az okok érdekelnek. Legyen az egy gátszakadás, vagy egy légikatasztrófa. Kérdezték már azt is tőlem, hogy a Forma-1-et is a balesetek miatt nézem? Nem, pont ez az a versenysport, ahol hála a technikának, elképesztően súlyos bukásokat is meg lehet úszni. Már ha maga a versenyző nem korrigált, mert az esetek 99%-ban sikeres a korrigálás. Itt a technika és az emberi képességek együtt döntenek. Azaz a Forma-1 a meg nem történő balesetek miatt _is_ izgalmas. Ha tunkolósat akarnék nézni, minimum motorversenyt néznék, vagy véresebb küzdősportokat.

– Karatét sem?
– Nem. Hiába van két nemzetközi szinten vizsgázott harcművész a családban. :)

– Huh. Pedig úgy tudtam, Japán-fan vagy.
– Ez így félrevezető. Valószínűleg többet tudok a japán kultúráról és a mindennapi életről, mint az európai átlag, de ez még nagyon kevés. Meg aztán nem csak Japán érdekel, nevezhettél volna Finnország-fannak is. Vagy Svájc-fannak. :)

– Melyiket miért?
– Finnországot, pontosabban Helsinkit lakva ismertem meg és életem legszebb évei kötődnek oda. Svájcot meg a vasutak, a hegyek és a tavak miatt kedvelem.

– Valamint mert egyébként is közlekedés-fan vagy. Az is.
– Úgy igazából a járművek nem nagyon érdekelnek és nem is igazán ismerem ki magam köztük. El tud képeszteni, ha két, szemre ugyanolyan szakadt Ikarus körül megőrülnek a rajongók és sorolják, hogy ennél a diszléc olyan, annál a váltó ilyen és a jármű komplett élettörténetét vágják fejből. Minden elismerésem, soha idáig nem fogok eljutni. :)

– Akkor mit szeretsz benne?
– Nemrég jártam Karlsruhe és Stuttgart városában. Csak azért utaztam el oda, mert van néhány különleges megoldásuk város, illetve regionális szintű közlekedési problémákra. Karlsruhében a villamost és az elővárosi vasutat egyesítették, Stuttgartban a villamost és a metrót. Jó, tudom, ez megint olyan geek dolog...

– Ezoterika, misztikum?
– Na, ez az a kérdés, ahol a legjobban lehet gyakorolni a képmutatást. Nekem pedig kellene, mert gyengék az eredményeim ebben a sportban. Eszem szerint persze tartózkodnom kell minden "tudománytalan" dologtól, de ahogy a vicc is mondja, "könnyű a bölcsészeknek materialistának lenni, a mérnökök naponta szembesülhetnek megmagyarázhatatlannal..."

– Mérnöknek tartod magad?
– Nem tudom, minek tartsam magam. A papírjaim szerint az vagyok. Az egyik volt professzorom szerint "bölcsészmérnök" vagyok. :)

– Miért?
– Ha jól emlékszem, egyik vizsgámon valami egészen hosszú magánszámot adtam elő egy atomfizikai tétellel kapcsolatban, beleértve néhány véletlenszerűen felcsipegetett és a jegyzetekben, előadásokon sem szereplő új eredményt, majd egy alapképlet leírásába beletört a bicskám. Ezért.

– Átengedett?
– Másodszorra igen. :) Akkor már "beseggeltem" a képleteket, de el is párolgott estére...

– És mivel foglalkozik egy "bölcsészmérnök"?
– Ami engem illet, internettel.

– Lógsz rajta egész nap?
– Kénytelen vagyok.

– Jó?
– Ilyen mértékben már azt mondja az ember, hogy közműcsatornát pucolni talán tényleg rosszabb munka, még ha vannak is hasonlóságok. Itt legalább nincs szag. Még nincs, de dolgoznak rajta...

– Visszatérve Japánra, mert ez még nem hagy nyugodni: mi érdekel téged egy ennyire távoli és ennyire más országban?
– A legletaglózóbb élményem éppen az volt, mennyire nem más és mennyire nem egzotikus. Majd egyszer könyvet írok róla, rendben? :)

– Rövidebben nem megy?
– De igen, csak nem fogod érteni: "Yokohama Kaidashi Kikou" és "Aa Megami-sama".

– Tényleg nem értem.
– Pedig ez még csak az első kettő... :) De Miyazaki filmet csak láttál már?

– Igen, de kicsit megzavart, gyerekfilmnek kicsit erősek.
– Azt Európában hiszik, hogy ezek gyerekfilmek, bár Miyazaki Hayao készített valódi családi mozikat is. Valahol ő a "legeurokompatibilisebb" és a művein tetten is érhető a XX.század eleji, inkább csak a fantáziában létező Európájának imádata.

– És az a Yokohamás dolog is ilyen?
– Nem, de meg sem kísérlem, hogy elmagyarázzam. Egyéként se erőltesse rá az ember a maga hülyeségét másra. :)

– Azért gondolom nem mainstream?
– Nyilván nem az. Bár érnek meglepetések. Helsinkiben valamikor 2000 ősze táján egy kb. 5 méteres Card Captor Sakura plakát jelent meg a modern művészetek múzeumán, közel a buszpályaudvarhoz. Jó, én tudtam, hogy mi ez, de hogy a finnek is? :)

– És tudták?
– Igen. Egyébként ugyanebben a múzeumban látogattuk meg egy régi barátommal rákövetkező évben a Star Wars kiállítást is. :)

– Ez... nem igazán magas kultúra...
– Jaj, dehogynem, egész a csarnok tetejéig ért. :) A finnek nem erősek a képmutatásban, illetve nem az ilyenben. Azt pedig kár tagadni, hogy a Star Wars a kultúránk része.

– Milyen értéket jelent mondjuk Darth Vader szerinted?
– Fuhh, ezt elemezze az, akit ezért fizetnek... Nyilván szépen el lehet csámcsogni azon, hogy milyen kliséket gyúrtak össze egy alakká, meg az összes többi szereplőnél is. Inkább kihagynám. De a nyitókép zenéjét szerintem mindenki el tudná dúdolni, ez pedig jelzi, hogy viszonyítási pont lett.

– Szerinted sci-fi?
– Nagyon nem. Találóbb "űroperettnek", vagy "techno-fantasynek" nevezni, kinek-kinek szájíze szerint. A sci-fi csak háttér, abból is a vásáribb.

– Akkor szerinted mi a sci-fi?
– Nekem nem volt szerencsém, mert sorra kifogtam a sötétebbnél sötétebb szemléletű írókat. Mindenesetre Arthur C. Clarke hozzáállását tisztelem, mert igyekezett a lehető legszigorúbban a tudományosan lehetséges határán belül maradni.

– Szereted a sci-fi-t?
– Most már nem tudok határozott választ adni. Régebben szerettem és szeretnék most is olvasni, de olyat, ami azért valamelyes reménnyel kecsegtet... Sajnos azt tapasztalom, hogy a minőség és a remény valahogy nem fér össze... :(

– Szóval végünk?
– Bizony.

– ...
– Én most hirtelen csak két olyan esetről tudok fejből, az sem tudományos igénnyel dokumentált, ahol az érintettek kicselezték a halált. :)

– Jó de...
– Most élünk úgy hat és fél milliárdan a Földön, ebből százötven év múlva szinte biztosan egy sem lesz már életben. Ez olyan nagy bölcsesség, hogy nyilván nem én találtam ki. :) A kérdés, hogy százötven év múlva lesz-e itt valaki? S ha lesz, jó lenne, ha nem valami Mad Max-os környezetben tengődne...

– Szerinted?
– A Római Klub már születésem előtt elkezdte kongatni a vészharangokat. Ehhez képest van, ami még annál is rosszabbul alakult, ahogy ők képzelték...

– Mit vársz?
– Semmi jót. Az valahogy nem férne össze a stílusommal. :) De titokban persze reménykedem, hogy tévedek. Annyi mindenben tévedtem már, tévedhetek ebben is. Az a jó a pesszimizmusban, hogy csak kellemesen csalódhat az ember. :)

– De mégis, lehet jó vége?
– Visszakérdezek: lehet egy életnek jó vége?

– Egyes kultúrák szerint igen.
– Tiszteletem és elismerésem az övék, de hinni nem tudok benne. Ahogy sok más megoldási javaslatban sem. "Előző életemben sem hittem a reinkarnációban." :) Pedig bizonyos dolgokra tetszetős magyarázattal szolgálna, ahogy a "többrétegű másvilágok" elképzelés is, aminek az egyik jó irodalmi kibontása a "Jonathan Livingston, a sirály" című mű, Richard Bachtól.

– Nocsak, egy Bach. :) És miért baj az, ha egy magyarázat tetszetős?
– Az nem baj, de attól még nem lesz igaz. "Mindenkinek lehet tetszetős, egyszerű és alapvetően hibás magyarázata." Az ilyen dolgokból túl könnyen lehet vallás...

– A vallás rossz?
– Veszélyes dolgot kérdezel. Úgy tűnik, az emberi psziché nem tud hit nélkül működni, még ha történetesen azt a hitet tudománynak is nevezzük. Azt sem tudod teljesen bebizonyítani magadnak... Valamiben bíznunk kell, mert különben nem tudunk működni. Aztán idővel kiszelektálódnak azok a dolgok, amelyek nem biztosítanak megfelelő életlehetőséget híveiknek. Ebből a szempontból nézve azok a vallások, amik évszázadok, évezredek alatt nem fordultak önmaguk ellentétébe (akár többször is), nem vethetők el csak úgy.

– Ha jól veszem ki, te kívülálló vagy?
– Azt hiszem, igen. Nincs meg a képességem és a kellő információm az állásfoglaláshoz.

– A tudomány nem különb?
– A tudomány megtalálta több helyen is a saját határait és be is látta, hogy ezek határok. Ha már szóba került Gödel, az ő nevéhez fűződik ilyen. Szólj, ha ismersz vallást hasonló jellemzővel, én eddig csak olyannal találkoztam, amelyik folyamatosan hátrált a tudományos eredmények nyomására.

– De a tudomány nem tud minden kérdére választ adni.
– Ez van. Valahol nekem tetszik az a gondolat, hogy ettől még beláthatatlanok a lehetőségei. Ahogy páros számból is végtelen sok van, még ha az összes páratlan rejtély is marad...

– Te mit szeretnél?
– Befejezni ezt a beszélgetést végre és egy jót aludni. :)

– Rendben, de azt, hogy mit vársz az élettől, nem úszod meg.
– Nem szívesen válaszolok. Képességeim és lehetőségeim közt nagyon nagy a szakadék és ez nem sok jóval kecsegtet, így túlélésre vagyok most berendezkedve. Csak félek, hogy lassan elpereg az élet... Olyan időkben járunk, ahol nem nagyon lehet hosszú távra tervezni, pedig én így szeretem szervezni magam körül a dolgokat. Kimondottan boldog békeidőkben érezném jól magam.

– Akkor lúzer vagy?
– Mérő László könyvében úgy szól a bölcsesség, hogy "a box az a sport, ahol a győztest is nagyon megverik", erre meg rímel a Tankcsapda "Menyország tourist" számának szövege, "Lehet, hogy nem vagy gyáva / És a végén Te maradsz állva / De mire jó úgy ez az élet, / Hogyha futnod kell, amíg éled". Nekem egy olyan világ, ahol "nem kell hősnek lenni", kellemesebb lenne.

– Nem kívánságműsor...
– Hát nem. Azért ezügyben haladhattunk volna már előre...

– Talán egy fejlettebb Second Life...
– Az lenne a Mátrix. :) De különben egyáltalán nem olyan csodás az a Second Life... Viszont technikailag egészen közel járunk már ahhoz, hogy a realitástól teljesen le lehessen szakadni. Csak úgy ne járjunk, mint a lótuszevők az Odüsszeiában.

– Te képes lennél kimaradni?
– Aligha. Van egy olyan szintje a virtuális valóságnak, ami be tudna szippantani. Szerencsére ott még nem tartunk. De erős a gyanúm, hogy nem rajtam fog múlni.

– Tíz év kell még hozzá?
– Talán annyi még kell.

– Akkor ezt a beszélgetést akkor folytatjuk!
– Ez ám az optimizmus! :) De rendben, ha még élünk és jobb dolgunk nem lesz, folytathatjuk.